Ez a hét számomra a megvilágosodás hete volt. Megmutatta, merre is menjek tovább, és hogy igenis van vesztenivalóm nekem is. A mérgező emberekkel pedig nem foglalkozni. Csak remélni merem, míg eddig eljutottam, nem csináltam helyrehozhatatlan kárt.

Voltak jelek, amikre figyelnem kellett volna, de megint átsiklottam felettük, bár azzal tisztában voltam már az elmúlt hetekben, hogy ez így nem mehet tovább.
Annyira próbáltam siettetni az időt, a feladataimra és a jövőre koncentrálva, hogy legyek már túl ezen az időszakon, hogy nem figyeltem az emberi dolgokra. Elvesztettem a kreativitásomat, és az életbe vetett hitemet. Úgy gondoltam, semmi értelme nincs már, amiért küzdök, mert senkiért nem tartozom felelősséggel. Mit akarok én, a kis „noném” negyvenes senki, aki semmi értékeset nem tud adni senkinek. Elkezdett az agyam pörögni ezeken, mint a centrifuga.

Mondhatni, újjászülettem, és beláttam, hogy mekkora hibát követtem el. Mekkora egoista barom voltam. Köszönöm mindazoknak, akik rádöbbentettek erre, akik hiányolták az írásaimat, akik kedvesen szóltak hozzám, de én nem vettem észre, azoknak, akik próbáltak visszarángatni a jelenbe. A jelenbe, mert megfogalmazni sem tudom, hogy az elmúlt hónapokban milyen idősíkban léteztem.

Azóta másként nézek a világra, nem mondom, hogy nem félek a jövőtől, de nem parázom rajta annyit. Igyekszem a mindennapokban meglátni a jót, valami szívmelengetőt, a lehetőségeket. Nem állítom, hogy most mindent színesebben látok, de látom mindenben a színeket. És nem utolsósorban kezdem elengedni annak a kis szerencsétlen, folyton szorongó és teljesítmény kényszeres gyermeknek a kezét, akiből még maradt bennem. A múltat már nem tudom jobbá tenni, de a jelent igen.

Sok trauma került elém a légüres teremben és azokon is rengeteget agyaltam. Vannak, amiket talán soha nem lehet elfogadni, vagy megérteni, de el kell fogadni. Akkor is, ha igazságtalan. El kell tenni ezeket is a megfelelő helyre és nem szabad hagyni, hogy még ennyi idő után is úgy éljük meg, mintha tegnap történt volna. Talán most minden sérelmemet kipakoltam az asztalra és elfogyasztottam ebédre, ami aztán megülte a gyomromat. Úgy érzem, hogy sok mindentől megszabadultam legalább, és ennyi jó oldala lett ennek az egész folyamatnak, ami eddig a színfalak mögött zajlott…

Megvilágosodás

HARUN BENLİ fotója a Pexels oldaláról

2 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 4 =