Nem leszek ott!

Várjuk a tavaszt, a szabadságot, hogy érezhessük a meleg szellő simogatását, és a virágzó növények édeskés illatát. Az én kedvencem a jácint és nemcsak az illata, de a látványa is szemet és lelket gyönyörködtető számomra. Látom, és azokat is, akik talán tudtukon kívül, vagy tudatosan felhőket fújnak felém és a saját pusztulásukat kívánják nekem is, mintegy magukkal rántva a sivár pusztaságba, hogy ne legyenek egyedül. Majd pedig elosonnak napossabb tájra, hogy kedvükre sütkérezzenek, gondolván úgy is ott leszek, ha visszatérnek. Most szólok, nem leszek, mert el sem megyek odáig senkivel.

Nem állítom én sem, hogy minden szép és jó, vagy valaha is így lett volna, meg ne lehetne jobb, de vannak dolgok, amiktől mindig is igyekeztem elhatárolni magamat, és ezentúl erős demarkációs vonalat is fogok húzni. Az egyik ilyen tulajdonság a rosszindulat és a jelképes arconhányás. Ezentúl mindenkinek a saját magánügye lesz, nem próbálok senkit sem jobb belátásra bírni másik nézőpont mutatásával vagy bíztatni, hogy lesz majd jobb, segíteni, ahogy tudok.

Azért jutottam erre az álláspontra, mert gondolkodtam cseppet. Egy kérdést kellett csak feltenni magamnak, amire a válaszomat alaposan átgondoltam, s ezzel már nem is volt kérdés, mit kell, hogy kezdjek. Lehet, többször kellene önmagunkat megkérdezni.
Belefáradtam olyan dolgokba, amik semmi hatással sem voltak másokra, engem pedig felmorzsoltak. Értelmetlen a gúnyos és gőgös feltételezések alól kitérni, akár a másik elfogadásával is. Már régóta nem akarom megérteni mások szándékát, mert attól még nem fogok elnézni bármit, a ráhagyom hozzáállással pedig még erősítem akaratlanul is.

Erről ennyit. Mindenki megtalálja majd azt a forrást, ami rávezeti, hogy jobb, békésebb ember legyen, ha egyáltalán szeretné ezt elérni. Én megyek arra, amerre jónak gondolom, aki akar az velem tart, de nem fog visszahúzni. A múltunk szakaszait le kell tudni zárni és a tanulságaival együtt kell folytatni. Az empatikus tulajdonságainkat pedig növelni kell, de egyensúlyban tartva az észszerűség határain belül.

tökéletes összhang

Mindennek megvan a maga tökéletessége, még a látszólag nem összeillő dolgok is egységet alkotnak, akár ismered a történetüket, akár nem. Tőled független.

1 válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc + 13 =