Bejegyzés

Nem leszek ott!

Várjuk a tavaszt, a szabadságot, hogy érezhessük a meleg szellő simogatását, és a virágzó növények édeskés illatát. Az én kedvencem a jácint és nemcsak az illata, de a látványa is szemet és lelket gyönyörködtető számomra. Látom, és azokat is, akik talán tudtukon kívül, vagy tudatosan felhőket fújnak felém és a saját pusztulásukat kívánják nekem is, mintegy magukkal rántva a sivár pusztaságba, hogy ne legyenek egyedül. Majd pedig elosonnak napossabb tájra, hogy kedvükre sütkérezzenek, gondolván úgy is ott leszek, ha visszatérnek. Most szólok, nem leszek, mert el sem megyek odáig senkivel.

Nem állítom én sem, hogy minden szép és jó, vagy valaha is így lett volna, meg ne lehetne jobb, de vannak dolgok, amiktől mindig is igyekeztem elhatárolni magamat, és ezentúl erős demarkációs vonalat is fogok húzni. Az egyik ilyen tulajdonság a rosszindulat és a jelképes arconhányás. Ezentúl mindenkinek a saját magánügye lesz, nem próbálok senkit sem jobb belátásra bírni másik nézőpont mutatásával vagy bíztatni, hogy lesz majd jobb, segíteni, ahogy tudok.

Azért jutottam erre az álláspontra, mert gondolkodtam cseppet. Egy kérdést kellett csak feltenni magamnak, amire a válaszomat alaposan átgondoltam, s ezzel már nem is volt kérdés, mit kell, hogy kezdjek. Lehet, többször kellene önmagunkat megkérdezni.
Belefáradtam olyan dolgokba, amik semmi hatással sem voltak másokra, engem pedig felmorzsoltak. Értelmetlen a gúnyos és gőgös feltételezések alól kitérni, akár a másik elfogadásával is. Már régóta nem akarom megérteni mások szándékát, mert attól még nem fogok elnézni bármit, a ráhagyom hozzáállással pedig még erősítem akaratlanul is.

Erről ennyit. Mindenki megtalálja majd azt a forrást, ami rávezeti, hogy jobb, békésebb ember legyen, ha egyáltalán szeretné ezt elérni. Én megyek arra, amerre jónak gondolom, aki akar az velem tart, de nem fog visszahúzni. A múltunk szakaszait le kell tudni zárni és a tanulságaival együtt kell folytatni. Az empatikus tulajdonságainkat pedig növelni kell, de egyensúlyban tartva az észszerűség határain belül.

tökéletes összhang

Mindennek megvan a maga tökéletessége, még a látszólag nem összeillő dolgok is egységet alkotnak, akár ismered a történetüket, akár nem. Tőled független.

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: Második ének (részlet)

Az ilyen szürke napokon az ember talán még jobban a lelkébe néz. Ma reggel kicsit ott is ragadtam, úgy éreztem, dagonyázni szeretnék benne. Végre fellélegezni a rám nehezedő terhek súlya alól, amiknek nagy részét valószínűleg magam pakoltam rá, hogy megfeleljek egy mesterséges ideának, amit belém neveltek és már rég el kellett volna engednem.

Mindez nem megy ennyire egyszerűen, hiába vagyok tisztában azzal, hogy csak hátráltat az életben, ráadásul a folytonos lelki játszmák sem tesznek jót.
A málhák pakolása szép lassan ivódott belém egy nárcisztikus anya feketebárányaként. Bár már akkor is tisztában voltam azzal, hogy soha nem fogok megfelelni az irreális és random váltakozó elvárásainak, mégis elérte azt, hogy állandó lelkiismeret furdalással és megfelelésvággyal éljem az életemet. Elviseljek abnormális helyzeteket, s teremtsek magam körül, mert csak azt ismertem. Elhittem, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás és megérdemlem a büntetéseket, kritikákat, amit akár a sors vagy mások mértek rám.

Nem panaszkodni akarok, vagy mást hibáztatni, csak azt szeretném leírni, hogy a döntéseink mennyire összetettek tudnak lenni a háttérben és lehet, hogy önmagunkban sem tudatosul, csak esetleg később. Ellenben a hozzá viszonyuló érzéseink mindig tisztán tudatják velünk az igazságot. Érdemes tehát odafigyelni rá, szeretgetni, míg nem késő, míg halljuk. Saját lelkünk van velünk egész életünkben és mindig jót akar nekünk, gondozzuk tehát.

Ha már felismertük belső problémáinkat, kötelességünk felnőttként kezelni azokat. Bár a múltat megváltoztatni nem tudjuk, de a jövőbeni tetteinkre hatással lesz. És soha nem vagyunk egyedül, mert a bennünk élő lélek mindig velünk van, beszél hozzánk és simogat. Csak öleljük át!

Merjünk a tükörbe nézni

Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról