Egy bácsi azt mondta, hogy tündér vagyok… Szerintem pedig inkább ő az, mert idegenként így viszonyult hozzám. De azért jól esett ez a kedves gondolat.

Szeretem, ha valaki kifejezi mások felé a pozitív gondolatait. Nekem csak néha sikerül, és elképedek rajta, ahogy általában fogadják. Néha el is szomorít, ha látom, hogy egy kevés kedves szóért, mennyire hálásan tudnak nézni, mikor ennek természetesnek kellene lenni.

Rátérve a lényegre, elgondolkodtam, hogy kik is azok a tündérek. Mi különbözteti meg őket az angyaloktól? Vagy ugyanazok netán? Számít ez egyáltalán, mit vagy kit hogyan nevezünk? Szerintem nem, inkább azt kell nézni, hogy tudunk e szeretettel viszonyulni hozzájuk. Mindegy, minek nevezzük.
Én eddig a védelmezőimet angyaloknak neveztem. De lehet, csak azért, mert a védőangyal él a köztudatban… Akármennyi képet láttam angyalokról, egyik sem hasonlított azokra, akiket én „látok”. De gyanítom, hogy a tündérekkel is ugyanez a helyzet. Nem, nem fogom kiguglizni, mert nem gondolom, hogy ebben a kérdésben a gugli okosabb lenne nálam. Sorry…

Összességében arra jutottam magamban, hogy a mindennapok szürke megfelelésében éljük a mindennapjainkat, miközben elfelejtjük (elnyomjuk) a valódi viszonyulásainkat az Élethez. Persze, ez könnyelműen hangzik, de valljuk be, mindig beigazolódik, hogy jobb lett volna hallgatni arra a kedves kis hangra, aki halkan, de annál nagyobb szeretettel próbálta az egónakt figyelmeztetni… S mikor az utolsó percekben egymagunk leszünk majd önmagunkkal,- mert a világra is egyedül jöttünk- akkor értjük meg majd, mi az, ami igazán számít.

Tündér

Kép: Pinterest

Meg kell tanulni szeretni. — így járunk a zenével: előbb kell, hogy megtanuljunk egyáltalában hallani, kihallani, megkülönböztetni, különálló életként elszigetelni, elhatárolni egy figurát és melódiát; azután fáradsággal és jóakarattal el kell viselnünk, idegenszerűsége ellenére is, türelemmel kifejezése iránt, könyőrülettel furcsasága iránt —: végül jő egy pillanat, amidőn megszoktuk, amidőn várjuk, amidőn sejtjük, hogy hiányoznék nekünk, ha hiányoznék; s íme, egyre tovább gyakorolja reánk kényszerítő varázsát és nem nyugszik, míg alázatos és elragadtatott szerelmesei nem lettünk, akik nem kívánnak jobbat a világon, mint ezt s újra csak ezt. — Ámde nem csupán a zenével járunk így; éppúgy tanultuk meg szeretni mindazt, amit most szeretünk. Jóakaratunk, türelmünk, méltányosságunk, szelídségünk az idegennel szemben végül mégis elnyeri jutalmát, amennyiben az idegen lassan-lassan leveti fátyolát és mint új, mondhatatlan szépség mutatkozik be — hálául vendégszeretetünkért. S aki önmagát szereti, bizonyára az is ezen az úton tanulta meg: nincs ennek más útja. A szeretést is meg kell tanulni.

Nietzsche: Vidám tudomány

Összegezve az elmúlt negyedévet sok minden történt velem és nem. 🙂 Ez így kicsit mókásan hangzik, de elindult számos folyamat és még nem mindegyik fejeződött be. Sőt, leginkább azt mondhatnám, hogy ami befejeződött, az sem fejeződött be. 🙂 Minden folyamatban van még, és így is lesz majd jó ideig, csak részeiben történtek lezárások.

Azért is jó, hogy elkezdtem erről írni, mert ahogy gépelem ezeket a sorokat, úgy elevenedik fel a szóban forgó 3 hónap a már-már elfeledett -most aprónak tűnő- történésekkel, amik akkor nem voltak azok, és igazából most sem, mert azokra építkezem.
Ez idő alatt körvonalazódtak az elképzeléseim úgy, hogy közben csak azt tettem, amit tenni szerettem volna. Erre a napokban jöttem rá, és ezzel együtt arra is, hogy mennyire türelmetlen vagyok… Igen, türelmetlen… Hihetetlen volt számomra, mert azt gondoltam, hogy ezt a hibát már sikerült kiküszöbölnöm. Ezek szerint még ezen (is) dolgozhatok. 🙂

Az út, amire felléptem és jelenleg bukdácsolgatok rajta hosszú lesz, de már nem fordulok vissza. Akik szeretnek, támogatnak az elképzeléseimben ahogyan tudnak, amit ezúton meg is köszönök nekik! ♥

Az új hobbym -a kis „élő” terráriumommal való foglalkozás- által a természet is még beljebb lopódzott a szobába és a lelkembe egyaránt.
Kicsit jobban megismertem a mohákat, és megtudtam róluk, hogy tisztítják a levegőt, és még fürdőszoba kilépőt is készítenek belőle, a burkolóelemeket nem is említve…
Az üveg közé zárt növényeken kívül került cserépbe is pozsgás, valamint megtudtam, hogy a kövirózsának van egy fajtája, ami úgy néz ki, mintha pókhálós lenne… 😉

Összefoglalásul azt mondanám, ha elég türelmesek vagyunk és hallgatunk az ösztöneinkre, egyrészt szebbé tehetjük az életünket másrészt merem hinni, hogy a céljainkat is elérhetjük.

pozsgás mini növény

Kép: Ez a kis pozsgásom egy 3,5 cm magas „cserépben” dédelgethető, amit egy kis kupakba tettem. 🙂

Üdvözöllek a nemrég elkészült weboldalamon!

Folyamatos feltöltés alatt áll, nézz vissza alkalmanként! 🙂

Szeretettel várlak.