Ismét van kedvem bejegzéseket írni. Ebben a melegben és a mai történések hatására volt időm és energiám elgondolkodni erről arról. Nem történt semmi különös, de azt vettem észre sokan azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ és az én kötelességem, hogy helyettük megcsináljam a dolgaikat.

Az egyik mai kifogás, ami számomra érthetetlen volt, hogy neki a vezetékes telefonon mobil híváshoz “egy csomó számot be kell ütni”. Feltehetően azért akarta rám hagyni, mert nekem csak rá kell gondolni a telefonszámra és máris hívja az illetőt, akihez semmi közöm. Majd kipróbálom, ha nem megy, akkor vlószínüleg óvódába csöppentem. 😀
Hagyjuk is ezt a dedót, mert mostanában annyira primitív hisztit látok, hallok felnőtt emberek között, hogy inkább tudni sem akarok róluk.


Ám volt egy másik dolog, ami elgondolkodtatott saját magammal kapcsolatban. Történetesen szóba került az angyalhívó medál, mint ékszer és láttam is egyet. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna eddig ezzel, vagy csak nem foglalkoztam vele, mert szerintem nem ezzel kell hívni az angyalunkat. Mindegy, ez mindenkinnek a saját hitvallása, de aranyos kis ékszer és ki tudja, talán többet gondolunk az angyalunkra. Szóval megtetszett és a csajok azt mondták, hogy a kedvesünkkel kell ezt megvetetni. Megmondom őszintén, ez eszembe sem jutott, hogy bárkivel is vetessek magamnak akármit is. Nem emlékszem rá, hogy ez korábban hogy volt, de tény, hogy azért választottam ki így valamely neveztes napomra ékszert. Nem kell itt azért nagy dolgokra gondolni.
Hosszú évek óta, ha kell valami, akkor azt megveszem magmnak, ha lehetőségem van rá. Volt aki ezt az én igénytelenségemnek könyvelte el, mert nem kértem soha senkitől csecsebecséket, maguktól pedig eszükbe sem jutott. Akkor meg lehet kérdőjelezni mégis, hogy ki volt az igénytelen ez esteben.

A véleményem nem változott ezek után sem az ékszerrel kapcsolatban, de felvetődött bennem, hogy talán nem vagyok elég romantikus. Lehet, mert elszoktam tőle? Vagy annyira rágörcsöltem erre, a saját magamnak kell boldogulni dologra, hogy el is felejtettem, hogy máshogy is lehetne? Most kár keresni erre a választ, de kaptam egy új látásmódot ezzel is.

ékszer
Forrás: Free Photo
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 + tizennyolc =