Tudom, lerágott csont, hogy 2020 tavasza óta nagyot fordult a világ. A belső világom is. Befolyásolták e a világjárvánnyal összefüggő dolgok, vagy amúgy is így lett volna? Esetleg némileg felgyorsította ez a káosz? Talán mindkettő. Nem is lényeges, de egy kicsit boncolgatom ezt a témát.
Az a helyzet, hogy egyszerre keserít el és egyszerre örülök neki, hogy nemcsak válaszokat, de megoldásokat is kaptam. Nézzük.

A válaszok

A válaszok és a megoldások nem hiszem, hogy szétválaszthatóak lennének. A kettő következméye pedig az lett, hogy a válaszok világosak lettek és ez mintegy hozta magával automatikusan a megoldásaimat.
A saját világomban egyedül élem át a történéseket. Rájöttem, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem számíthatok senkire, nincs meg az életemben az az úgynevezett “biztos pont”. Ez már régóta így van, és előkerült ez már jó egy évtizede. De aztán mintha megtanultam volna ezzel együtt élni. Nem foglalkoztam vele.
Majd felfordult a világ és vele együtt az én életem is. Legmeghatározóbb az volt, hogy elküldtek a munkahelyemről a járványra hivatkozva, bár azt nem bántam, csak a havi fix hiányzott. Ezzel az önbizalmam is lejebb csúszott. Egyszerre álltam szembe a valóságommal, hogy egyedül vagyok és egyrészről örültem, hogy senki nem függ tőlem, másrészről pedig elszomorított. De próbáltam pozitívan felfogni ezt is.
A válaszok mitegy kiszúrták a szemeimet.

A megoldások

Körbekerítettek a válaszok, már nem voltam egyedül. Talán megértettem, hogy az életbemaradáshoz sokkal nagyobb önzőség kell. Azt is felfogtam, hogy az ígéretek egyet jelentenek a nem cselekvéssel. Teljesen mindegy mi okból kifolyólag, de a nem, az nem. Sokáig gyártottam magamban a felesleges együttérzéseket és rájöttem, hogy az összes ilyen helyzetben egyedül én vegetáltam. Az idő pedig ment tovább. (Mindig megy tovább)
Nem volt benem harag, egyedül magamat vetettem meg, hogy miért érdekel engem más sorsa, ha úgyis azt csinál mindenki, amit akar. Legfőképp engem figyelmen kívül hagyva.
Miután tudomásul vettem ezeket, nem is volt már nehéz nemet mondani. Eleinte meglepő volt, hogy egyszerűen megy, de belegondoltam, csak magamat védem meg. A felesleges gyötrődésektől, amiket nekem kellett megoldani.
Ki merem jelenteni, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Ha valahol elfogadnak, akkor így is. Ha pedig nem, akkor nem közös az utunk. Az önbizalmam is nagyobb lett, s nemcsak annak köszönhetően, hogy újra van munkahelyem, hanem nem érzem magamat boldogan csaholó kiskutyának, akit utána figyelmen kívül hagynak.

Nem bánom, hogy fordult a világom

Jobban is érzem magamat lelkileg, s csak remélni tudom, hogy emiatt is jobb ember lehetek. Úgy érzem, jobban megtalálom és nagyobb figyelmet tudok adni azonak, akiknek tényleg szükségük van rám és ők is komolyan vesznek.
Persze nem állítom, hogy minden happy, de több van. A szívem könnyebb lett, s nem bánom azt sem, ha azért, mert egyre kevesebb dolog van benne. Talán a múltam ürül ki belőle, és majd elfér benne az is, amivel megtöltöm. 🙂

Szombat kora délután, a második kávémat kortyolgatom. Legszívesebben aludnék, de azt nem szabad, majd este. Inkább irogatok, mégha értelmetlen is. De minek is van értelme? Ja, a kávénak, annak igen. 🙂 Az finom és meleg, még akkor is, ha simán el tudok aludni utána. 🙂 De, nem most felpörget kicsit.

Szobat reggel

A mai nap nyugodtan indult. Magamtól ébredtem, ami már nagy szó, mert sajnos ez csak hétvégeken valósulhat meg. Mint sokaknak. Volt időm nyigodtan megreggelizni. Szóval leírhatom nyugodtan, hogy kellemesen indult a napom. 🙂 Nem voltam időhöz kötve, kicsit megtámogattam a bőröm és a lelkem fiataságát. S akkor itt el lehet képzelni a standard képet, miszerint zöld arcpakolással és a szemem uborkaszelettel lazítok. 🙂 El lehet képzelni, bár nem így történt. 😉
Előtte még eltüntettem a mosogatni valót és elindítottam a mosogatógépet, hogy úgy érezhessem, nyugodtan lazíthatok.

Szombat délelőtt

Ilyen semmittevésekkel el is ment a délelőtt, de gondolkodni volt időm bőven. Megvolt hozzá minden, a gondolkodni való, a nyugalom és idő. Bár nem jutottam megoldásra, de eléggé bele is ragadtam a múltba. Hagyjuk és azt, ami elmúlt, úgy sem tudok rajta változtatni, esetleg tanulni belőle. Bizonygattam is magamnak, hogy neem, többet ilyet nem szabad tennem. Csak összetöri a szivemet. S ezzel inkább le is zártam az önmarcangolást a 20 éves fiatalosnak látszó babapofimmal. :))) Na, jó nem, de legalább kence illatú. A házikozmetikám előtt gyújtott illatos mécsest is kioltották a gondolatfelhők.

Mivel nem lett odakint olyan jó idő, amit reméltem, ebéd után is maradtam a jó meleg lakásban. Keresgéltem a könyves oldalon, hogy mit rendeljek, mert kaptam egy 2 000 Ft-ot érő kuponkódot és úgy gondolom, azt pont megérdemlem. Alaposan megnézegettem sok könyvet, de érdemben előrébb nem jutottam, bár még van időm jócskán dönteni. Aztán valahogy ide keveredtem. A jelen valóságomba, ami megerősíti a második kávém értelmét és fordítva. Nagyon nem akarok már komoly dolgokról gondolkodni, csak élvezni akarom a hétvége értelmét, ami hajlott koromra való tekintettel már a csendet és a nyugalmat jelenti. :))) Amúgy most ez tényleg jó volt így.

A most

Kezd hatni a kávé, érzem. Vagy csak a zenék gyorultak fel a rádióban. 🙂 Lényegében mindegy is. Az álmaim most pihennek helyettem, én pedig élek a mostban. Majd este, ha elfáradtam, melléjük fekszem.