Tudom, lerágott csont, hogy 2020 tavasza óta nagyot fordult a világ. A belső világom is. Befolyásolták e a világjárvánnyal összefüggő dolgok, vagy amúgy is így lett volna? Esetleg némileg felgyorsította ez a káosz? Talán mindkettő. Nem is lényeges, de egy kicsit boncolgatom ezt a témát.
Az a helyzet, hogy egyszerre keserít el és egyszerre örülök neki, hogy nemcsak válaszokat, de megoldásokat is kaptam. Nézzük.

A válaszok

A válaszok és a megoldások nem hiszem, hogy szétválaszthatóak lennének. A kettő következméye pedig az lett, hogy a válaszok világosak lettek és ez mintegy hozta magával automatikusan a megoldásaimat.
A saját világomban egyedül élem át a történéseket. Rájöttem, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem számíthatok senkire, nincs meg az életemben az az úgynevezett “biztos pont”. Ez már régóta így van, és előkerült ez már jó egy évtizede. De aztán mintha megtanultam volna ezzel együtt élni. Nem foglalkoztam vele.
Majd felfordult a világ és vele együtt az én életem is. Legmeghatározóbb az volt, hogy elküldtek a munkahelyemről a járványra hivatkozva, bár azt nem bántam, csak a havi fix hiányzott. Ezzel az önbizalmam is lejebb csúszott. Egyszerre álltam szembe a valóságommal, hogy egyedül vagyok és egyrészről örültem, hogy senki nem függ tőlem, másrészről pedig elszomorított. De próbáltam pozitívan felfogni ezt is.
A válaszok mitegy kiszúrták a szemeimet.

A megoldások

Körbekerítettek a válaszok, már nem voltam egyedül. Talán megértettem, hogy az életbemaradáshoz sokkal nagyobb önzőség kell. Azt is felfogtam, hogy az ígéretek egyet jelentenek a nem cselekvéssel. Teljesen mindegy mi okból kifolyólag, de a nem, az nem. Sokáig gyártottam magamban a felesleges együttérzéseket és rájöttem, hogy az összes ilyen helyzetben egyedül én vegetáltam. Az idő pedig ment tovább. (Mindig megy tovább)
Nem volt benem harag, egyedül magamat vetettem meg, hogy miért érdekel engem más sorsa, ha úgyis azt csinál mindenki, amit akar. Legfőképp engem figyelmen kívül hagyva.
Miután tudomásul vettem ezeket, nem is volt már nehéz nemet mondani. Eleinte meglepő volt, hogy egyszerűen megy, de belegondoltam, csak magamat védem meg. A felesleges gyötrődésektől, amiket nekem kellett megoldani.
Ki merem jelenteni, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Ha valahol elfogadnak, akkor így is. Ha pedig nem, akkor nem közös az utunk. Az önbizalmam is nagyobb lett, s nemcsak annak köszönhetően, hogy újra van munkahelyem, hanem nem érzem magamat boldogan csaholó kiskutyának, akit utána figyelmen kívül hagynak.

Nem bánom, hogy fordult a világom

Jobban is érzem magamat lelkileg, s csak remélni tudom, hogy emiatt is jobb ember lehetek. Úgy érzem, jobban megtalálom és nagyobb figyelmet tudok adni azonak, akiknek tényleg szükségük van rám és ők is komolyan vesznek.
Persze nem állítom, hogy minden happy, de több van. A szívem könnyebb lett, s nem bánom azt sem, ha azért, mert egyre kevesebb dolog van benne. Talán a múltam ürül ki belőle, és majd elfér benne az is, amivel megtöltöm. 🙂

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat − 15 =