Hallod a csendet? A saját csendedet. S most nem arra gondolok, hogy nem szól a tévé vagy a rádió, hanem arra, hogy el tudsz e határolódni és csak magadra figyelni. Hidd el,akkor csend lesz és meghallod saját gondolataidat.

Hiába rohanósak a mindennapok, egyre kevésbé akarsz résztvenni ebben az őrületben. Egyáltalán minek? Hogy mások véleményét hallgasd? Mindent mondj el háromszor, mert elsőre annyira érdektelen a mondandód, hogy csak az illem kérdezteti másokat. Még sorolhatnám az ártatlan és ártó kérdések sorával, amire nap, mint felelned kell. Aztán elgondolkodsz, mi a közöd ehhez az egészhez.

Elárulom, semmi. Hacsak nem arra van szükséged, hogy állandóan másokkal foglalkozzál. Kikérd mindenről mások véleményét, amit egy idő után maguktól is kérdés nélkül meg fognak tenni. Észre sem veszed és ítélkezni fognak helyetted is.
Mások veszik át az irányítást a gondolataid helyett, mellesleg azzal is, hogy már hallod magadban, mit mondanának erre. Aztán meg is fogod kérdezni őket, és örömmel konstatálod magadban, hogy tényleg ezt felelték. S már a saját véleményedet sem ismered, mert már nem is az számít.

Szerintem, hogy elkerüljük mindezt, arra van szükség, hogy legyenek időközönként olyan napok, amiket csendben, önmagunkkal el tudunk tölteni. Mindenféle vélemény nyilvánítási – vagy magyarázkodási- kényszer nélkül.
Van, hogy csak úgy szükségünk van egy kis szünetre, egy kis csendre. Ne várjukmeg az utolsó cseppet is, míg elég nem lesz.