Minap eszembe jutott egy lány, akivel utoljára leveleztem. De régen volt, talán igaz sem volt! 🙂 Zsuzsannának hívták és a névnapját a „nagy” Zsuzsanna nappal ellentétben nem februárban tartotta, hanem augusztusban, mert ilyenkor több virág van. 🙂
Aztán elmarengtem, mi lehet vele, kikkel leveleztem még.

Annakidején még gondosan kiválasztott levélpapírra írtuk a levelet. Ja, és kézzel! Fontos infó, már most visszagondolva, mennyi macera volt! 🙂 De én szerettem. 🙂 Aztán borítékbba kellett tenni, megcímezni és bedobni a postaládába. Nekem szerencsém volt, mert az utca elején volt a postaláda, nem kellett messzire mennem. Levelezésem utolsó éveiben bevallom, néha figyeltem is, hogy még elviszik e a leveleket.
Majd elfelejtettem, bélyeget is kellett rá vásárolni, ha nem volt a borítékon. Ugye milyen bonyolultnak tűnik? Pedig egyáltalán nem volt az. Én imádtam levelezni másokkal.

Levélpapírt válogatni a papír boltban, kedvenc tollal írni, valahogy akkor volt erre időm. Volt olyan időszak, mikor a borítékokat is én hajtogattam nekem tetsző képet tartalmazó újságból kivágva. Nagyon menő volt akkoriban, nem a sablonos boríték, hanem, amit én készítettem! 🙂 Volt, hogy illatos tollam is volt, és azzal írtam a levelet. 🙂

No, de kinek is írtam? Még alsó tagozatos koromban, anyám levelezőpartnereinek lányaival levelezgettem. 🙂 Később pedig, kértem őket, hogy adjanak kontaktot, aki szívesen levelezne velem. 🙂 Már nem is emlékszem, mennyi levelezőpartnerem volt az évek során. Persze, voltak, akik lemorzsolódtak, vagy abbamaradt a levelezés. Legutolsó levelezőpartnerem, a már említett a Zsuzsanna nevű lány volt, akit azóta már inkább hölgy megnevezés illetne. Utoljára olyan 25-26 évvel ezelőtt volt köztünk levélváltás. Valahogy, elmaradt. Lehet, hogy az én hibámból, már nem emlékszem rá.

Iskolaidőben pedig a faluról bejáró osztálytársnőimmel leveleztem. 🙂 Nemcsak a levélírás, de mikor megkaptam a levelet, az is boldogság volt nekem. 🙂 Mikor hozta a postás bácsi a levelet! 🙂 Vagy nyáron a képeslapot.
Milyen jó is visszaemlékezni erre, valahol azért hiányzik. Persze van már e-mail, ami gyorsabb is, de azért az a fling nem fogható semmihez. 🙂 Mondhatnám, hogy lehetne most is ilyet csinálni, de már nem hiszem, hogy felvállalnám ezt a „procedúrát”. 🙂 De ki tudja mire vetemedem még. 🙂

levél
Kép: Pexels

Régebben nekem az augusztus a dinnye evést, a lecsót, az iskola közeledtét és a nem megfőlést jelentette. Most pedig egyenesen várom már, hogy vége legyen ennek a nyárnak, a kuka melegnek, mások nyavalygásának, hogy mennyire várják már, hogy elmenjenek 3 hétre szabira. Igaz én soha nem voltam egyszerre ennyit, valahogy engem a „vállalat” nem engdett…

Nekem most a fejemben nosztalgia van. Hiányzik Z. Laci, valahogy mostanában tudatosult bennem, hogy már soha nem fogunk együtt nevetni semmin, mert szinte minden beszélgetésünket úgy zártuk…Nevetéssel… Bár mindketten tisztában voltunk vele, hogy néha csak kínunkban csináltunk poént a dolgokból, az életünkből. De akkor is… Felfogni, hogy már SOHA nem lesz ilyen…Kicsit elveszettnek érzem magamat emiatt. Elvitt magával a sírba belőlem is egy darabot.

Akik tavaly még fontosak voltak az életemben, legalábbis én úgy gondoltam, már nincsenek velem. Vannak új ismerettségek, de azok felszínesek, hiába némelyik erősebb, mélyebb, mint a másik, de akkor is csak jelentéktelenek… Persze attól még jó, hogy vannak, meg jó, hogy van kihez szólni néha…de nem az igazi, és nem is lesz már olyan nekem ebben az életben. Ezt el kell fogadni. Valahol ezt is el kell gyászolni. S ezzel együtt, beletörődni, hogy a fontos dolgok el fognak tűnni az életemből, ahogy szép lassan én is. Nincs meg az egésznek a miértje, csak a hogyanja…
Nekem ez az augusztus, ez a rikító napfény, hőség, ami nem kell már, nem lelkesít. Csak még kapaszkodni az életbe, bár nem tudom, mi okból. A régmúlt emlékek miatt, amik egykor szépek voltak, de mára már csak lehangolók a távolságuk miatt.

Vén emléklámpa vagy egy olyan utcasarkon, ahol szinte senki sem jár

Louis- Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére

Valójában mindegy már nekem, milyen évszak van, csak ne főjek meg a saját levemben. 🙂 Tudjak félbehagyott és új könyveket elolvasni,  jól érezni magamat, s nem keseregni olyanokon, hogy már nem lesz 40 fok és nem égeti ki a retinámat a k**va fény… Mert vannak ilyenek is… 🙂

dinnye
Kép forrása: freepik