Régebben nekem az augusztus a dinnye evést, a lecsót, az iskola közeledtét és a nem megfőlést jelentette. Most pedig egyenesen várom már, hogy vége legyen ennek a nyárnak, a kuka melegnek, mások nyavalygásának, hogy mennyire várják már, hogy elmenjenek 3 hétre szabira. Igaz én soha nem voltam egyszerre ennyit, valahogy engem a “vállalat” nem engdett…

Nekem most a fejemben nosztalgia van. Hiányzik Z. Laci, valahogy mostanában tudatosult bennem, hogy már soha nem fogunk együtt nevetni semmin, mert szinte minden beszélgetésünket úgy zártuk…Nevetéssel… Bár mindketten tisztában voltunk vele, hogy néha csak kínunkban csináltunk poént a dolgokból, az életünkből. De akkor is… Felfogni, hogy már SOHA nem lesz ilyen…Kicsit elveszettnek érzem magamat emiatt. Elvitt magával a sírba belőlem is egy darabot.

Akik tavaly még fontosak voltak az életemben, legalábbis én úgy gondoltam, már nincsenek velem. Vannak új ismerettségek, de azok felszínesek, hiába némelyik erősebb, mélyebb, mint a másik, de akkor is csak jelentéktelenek… Persze attól még jó, hogy vannak, meg jó, hogy van kihez szólni néha…de nem az igazi, és nem is lesz már olyan nekem ebben az életben. Ezt el kell fogadni. Valahol ezt is el kell gyászolni. S ezzel együtt, beletörődni, hogy a fontos dolgok el fognak tűnni az életemből, ahogy szép lassan én is. Nincs meg az egésznek a miértje, csak a hogyanja…
Nekem ez az augusztus, ez a rikító napfény, hőség, ami nem kell már, nem lelkesít. Csak még kapaszkodni az életbe, bár nem tudom, mi okból. A régmúlt emlékek miatt, amik egykor szépek voltak, de mára már csak lehangolók a távolságuk miatt.

Vén emléklámpa vagy egy olyan utcasarkon, ahol szinte senki sem jár

Louis- Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére

Valójában mindegy már nekem, milyen évszak van, csak ne főjek meg a saját levemben. 🙂 Tudjak félbehagyott és új könyveket elolvasni,  jól érezni magamat, s nem keseregni olyanokon, hogy már nem lesz 40 fok és nem égeti ki a retinámat a k**va fény… Mert vannak ilyenek is… 🙂

dinnye
Kép forrása: freepik

Attól tartok, hogy eddig nem jól kezeltem a stresszt az életemben, és túl sokat is stresszeltem, hozzáteszem, hiába. Olyan dolgok miatt is felhúztam magamat, amikre nincs is hatásom, vagy csak éppen beleálltam olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna. Megpróbálom ezeket a jövőben minimálisra csökkenteni, mert már belátom, hogy túlzásba vittem. Nem lehet mindig mindent úgy csinálni, hogy az mindenkinek (nekem is) megfeleljen.

Azt hiszem, a túlagyalás az első dolog, amit jobb lesz, ha mellőzök. Semmi értelme az egésznek, csak magamat hergelem, ráadásul időigényes olyan dolgokkal foglalkozni, amik értelmetlenek. Valójában ez is egy megfelelési kényszer, hogy jól csináljak mindent, mert gondolatban végigjátszok egy lehetséges forgatókönyvet, ami lehet, hogy az első gondolatnál már elbukik. Hoppsz, tényleg semmi értelme. 🙂

A másik értelmetlen dolog, olyan helyzeteken aggódni, amire nincs is hatásom, tőlem függetlenül vagy megtörténnek vagy nem. Általában mások döntései ezek, szűkebb vagy tágabb környezetünkben. Az ilyenekkel foglalkozni sem kellene, nemhogy aggódni rajta. 🙂

A sorban a harmadik, a mit szólnak mások… Néhány dologra eddig is azt mondtam, hogy nem érdekel mások véleménye, de bővíteni kellene ezt a sort. Semmi nem érdemel annyi energiát. Mit számít most xy véleménye, ha 1 év múlva emlékezni sem fog rá. Sokszor mi magunk képzelünk a dolgokba olyanokat, amik nincsenek is ott. Lehet, hogy épp akire tekintettel akarunk lenni bizonyos döntés meghozatalában, nem is érdekli az illetőt a mit döntünk, teljesen hidegen hagyja. Még egy felesleges aggódási pont.

Ha az előzőeket figyelmen kívül hagyjuk, felszabadul egy csomó energia és bőven ráérünk a saját dolgainkat szponzorálni. 🙂 Arra összpontosítani, hogy a saját boldogságunknak mi az, ami jót tesz. Nemcsak a stressztől szabadulhatunk így meg, hanem saját magunkkal is jót tehetünk. 🙂 Milyen egyszerűen hangzik, de megvalósítani mégsem annyira egyszerű. Sok belénk rögzült felesleges aggodalom. Mennyivel könnyebb lenne nélküle! Próbáljuk meg! 🙂

Kiesett a kezemből a távirányító, s újraindult a program. Bár a műsor nagyjából ugyanaz, de valahogy más filmek peregnek. Kellet az a kikapcs, hogy észhez térítsen.
Ha nem teszünk magunk a kikapcsolódásrunkról, az egészségünk majd tesz. Ha szerencsénk van, úgy, hogy csak figyelmeztet. Nem kellene megvárni, mikor már elég volt és túl sok. És ezt csak mi érezhetjük, ne várjunk senkitől se megerősítést.

Most más dolgom sincs, mint új dolgokat találni, s tovább boncolgatni, mi miért romlott el ennyire. Mennyi az én felelősségem, s mennyi amit csak úgy nekem adtak. Vagy egyszerűen nem foglalkozni az ilyenekkel soha többé a jövőben. 🙂
Tovább kell keresgetni a szép és érdemes dolgokat, melyek örömet okoznak. Lehet, ez lesz a legnehezebb, megtalálni a jót ebben az életben. Viszont a jó hír, hogy nem kell az örökkévalóságig tervezni. Mindenben van valami jó és felszabadító. 🙂

Első lépésként sikerült az alvásban bepótolni a lemaradásomat. Ma sikerült is 12 órát összehoznom, igaz nem egyszerre, de kezdetnek egész jó. 🙂 A másik nagy változás az egész étrendemet érinti, ugyanis sómentes diétát írtak elő. Továbbá hanyagolni a koffein és a dohányzás örömeit.
Szóval nincs chips vacsira, meg ropi, lefekvés előtt cola, meg ilyenek. Viszont nem okoz gondot, hogy reggelire csak egy üres vajas kenyeret egyek, csak az, hogy muszáj valamit ennem a gyógyszerek miatt, de végülis betartható.

A másik leküdzendő dolog számomra a sorozatos idegeskedés minden sz@r miatt. Igazából megmagyarázni sem tudom, miért aggódok annyit, akkor is ha tisztában vagyok vele, hogy semmi értelme sincs. Ennek szinte állíandó kontroll alatt kell állnia a közeljövőben és szép lassan beépíteni a tudatomba, hogy semmi felett sem érdemes. Márcsak azért sem, mert most bebizonyosodott a sok mérgező (irigy) személynek nem volt igaza az egészségemmel kapcsolatban sem. Közük nem volt hozzá, de mindenféle betegséget, allergiát rám akartak dobni. Elég volt egyet tüsszentenem, és már tudni vélték, hogy allergiás vagyok (én is, nemcsak ők). Nos, hát, éltem eddig úgy ahogy éltem, de tökéletes lett a labor leletem is, és egyéb vizsgálatok is. S csokoládét ezután is annyit ehetek, amennyit akarok, ha akarok egyáltalán. 🙂 Még mindig nem sikerült felfognom, hogy miért okoz valakinek örömet más baja, de úgy tűnik ez nem is az én dolgom.

Elöttünk a nyár, a szabadság! Élvezzük ki a napfényes napokat, az esőt, a fagyit, a csöves kukoricát és a megérdemelt pihenést! Kellemes nyári napokat kívánok! 🙂

A fenti mondat Nietzsche tollából származik, amit az Im-igyen szóla Zarathustra című könyvében írt. Ezek a szavak már az olvasásától velem vannak, mert többször is elkísért az életemben. Már megint igaza van Nietzschenek. 🙂
Annyira benne van minden ebben az egyetlen mondatban, mert valóban nehéz az emberekkel élni. De miért is kell hallgatni? Lássuk csak…

Vannak azok az emberek, akiknek nem érdemes semmit sem mondani, mert minden amit mondasz, felhasználható ellened. A nárcisztikusok pedig fel is fogják használni. Miután ezt már jól megtanultam, az élet megint okítani akart, csak akkor még nem sejtettem ezt…

Hallgatni kell akkor is, ha nem értik az emberek az iróniát. A saját gondolataikat, érzéseiket a te szádba adják, pedig eszedben sem volt ilyet mondani, de gondolni sem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha már ezredszer nyomják beléd, hogy neked most rossz, és mosolyogj, az már kivágja nálam a biztosítékot. Nálam hozzá tartozik, hogy nem vagyok az a kis mosolygós, de ettől még nem vagyok magam alatt. S nem kérem senkitől azt sem, hogy naponta 4-5 alkalommal szép napot kívánjak. Nekem ez már sok, és a telefomonra küldött gif-eket már meg sem nyitom. Nem, ezekből nem kérek, tartsanak bunkónak.

Egyre kevesebb ember van körülöttem, akihez érdemes szólni. Felszínes kapcsolatok, nevetgélés lényegtelen dolgokon, egymás ugratása. Ezek mind szebbé teszik a napot, igaz. Mégis vannak olyanok, akik egy semminek tűnő mondatodra hiéna módjára csapnak le. Az ilyen szituációkat kerülendő, jópár emberre már bevezettem a nárcikra kötelezendően alkalmazandó “no contact” technikát. Soha nem gondoltam, hogy ezt ki fogom terjeszteni. Munkahelyen pedig nem tudom kerülni az embereket.

Nehéz hallgatni, mert úgy látszik, mi emberek generáljuk a gondolatrendőrséget saját magunknak. Mások jobban tudják, mit miért csinálunk, gondolunk. Talán mindenkinek a saját dolgával kellene foglalkoznia, s ha valakinek örömet akar szerezni, azt elfogadja olyannak, amilyen.

szabadon
Kép: Brooke Cagle- unsplash

Lágy csókokra ébredek… „Kicsim, ideje indulni”… De én még aludni akarok felelem álmomban. „Menni kell, vár Mexikó!” Gyorsan kinyitom a szememet… De nekem dolgozni kell menni, s egyáltalán hol vagyok és ki vagy te.
Félhomály van a lakásban, kissé besüt a nap és egy csíkban vakítja az ember látványát. Felülök az ágyban, s a telefonom után matatok, hasztalanul. Abban a pillanatban elém terem egy asztal telis tele finomságokkal. Még mindig nem tudom, hol vagyok és kinek vagyok a kicsije. Biztosan csak álmodom az egészet.

A következő pillanatban homokot érzek a lábújaim között, kellemesen meleg szellő lengedezik. Hallom a tenger zúgását és egy közeledő hangot hallok:  „tequila”.  A személyi pincérem hozta. Mi a fene, nekem ilyen is van? Hátradőlök a székemben és lassan kóstolgatom ezt a mexikói italt. Élvezem a meleget, a napernyőt a fejem felett és persze a tequilát. Csodás minden.

Este előkerül, aki kicsimnek hívott és boldogan közli, hogy mindent elintézett, már itt lakunk hivatalosan is. Holnaptól kezdhetjük a látványos unatkozást, egész nap ihatjuk a tequilát, vagy amit akarunk. Ahogy korábban megbeszéltük, a hatalmas tévét az udvaron fogjuk nézni… Igen, erre már emlékszem, hogy tervezgettük. Próbálok visszaemlékezni, hogy is volt ez, szó volt Jamieről és a csodalámpájáról is…

Valami fényt érzek a sötétben, mintha zseblámpával a szemembe világítanának… Csak a telefonom az, de legalább megvan. Egyre elviselhetetlenül visít az ébresztő. De akkor hova is lett Mexikó? Ezen tanakodtam magamban, míg felöltöztem és egy könnyed mozdulattal a fejemre tettem a sombrerómat.

Mexikó
Kép: Pexels

Holnap szilveszter, számolhatjuk vissza a perceket, másodperceket éjfél előtt. Várhatjuk az első csókot, puszit, bár ez nem szokott nagy meglepetést okozni. :)) Mindenkinek megvan a kiszemeltje. Na, de nem is ezért szoktuk várni a visszaszámolást. Persze, amúgy tök jó dolog visszaszámolni. 🙂

Az év számvetését elvégezzük már jóval szilveszter előtt, persze nem mindenki. Igazából nem is olyan fontos és engem sem érdekel most különösebben. Történtek velem 2021-ben örömteli és szomorú dolgok is, illetve olyanok, amik eddig kimaradtak az életemből.

Fogadalmam most is csak annyi lenne, hogy nem fogok megfogadni semmit. 🙂 Vannak dolgok, amiket szeretnék máshogy csinálni, de nincs időhöz kötve és nem lett kőbe vésve. 🙂

Mindenkinek egészségben, jókedvben, boldogságban, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

bűék
kép: Pinterest

Hallod a csendet? A saját csendedet. S most nem arra gondolok, hogy nem szól a tévé vagy a rádió, hanem arra, hogy el tudsz e határolódni és csak magadra figyelni. Hidd el,akkor csend lesz és meghallod saját gondolataidat.

Hiába rohanósak a mindennapok, egyre kevésbé akarsz résztvenni ebben az őrületben. Egyáltalán minek? Hogy mások véleményét hallgasd? Mindent mondj el háromszor, mert elsőre annyira érdektelen a mondandód, hogy csak az illem kérdezteti másokat. Még sorolhatnám az ártatlan és ártó kérdések sorával, amire nap, mint felelned kell. Aztán elgondolkodsz, mi a közöd ehhez az egészhez.

Elárulom, semmi. Hacsak nem arra van szükséged, hogy állandóan másokkal foglalkozzál. Kikérd mindenről mások véleményét, amit egy idő után maguktól is kérdés nélkül meg fognak tenni. Észre sem veszed és ítélkezni fognak helyetted is.
Mások veszik át az irányítást a gondolataid helyett, mellesleg azzal is, hogy már hallod magadban, mit mondanának erre. Aztán meg is fogod kérdezni őket, és örömmel konstatálod magadban, hogy tényleg ezt felelték. S már a saját véleményedet sem ismered, mert már nem is az számít.

Szerintem, hogy elkerüljük mindezt, arra van szükség, hogy legyenek időközönként olyan napok, amiket csendben, önmagunkkal el tudunk tölteni. Mindenféle vélemény nyilvánítási – vagy magyarázkodási- kényszer nélkül.
Van, hogy csak úgy szükségünk van egy kis szünetre, egy kis csendre. Ne várjukmeg az utolsó cseppet is, míg elég nem lesz.

csepp
Kép: pexels.com