,

Egy ködös reggel

Imádom a ködös reggeleket, amilyen ma is volt. Túl hamar szállt fel a köd, de a zúzmara még tartja magát, ahol a napsugarak elől takarásban van. Ilyenkor tisztának tűnik minden, mintha tiszta lappal indíthatnánk ezt a szombat reggelt. Esélyt kaptunk, ma még talán nem rontottunk el semmit.

Még a hírek sem szivárogtak be a tudatomba, még majdnem idilli minden. A nap száz ágra süt és melengeti a deret. A kis varjúm miatt aggódok néha, nem hallom már hetek óta. Reggelente várni szoktam a károgását, mintha engem is köszöntött volna.

Holnapra havat jósolnak, szeretem nézni, ahogy esik, vagy éppen szakad. Nagy csomókban, ahogy Nemes Nagy Ágnes írva. Még január van, időben lenne. Emlékszem gyerekkorom nagy havazásaira, nem is volt kérdés, hogy esik e majd hó. Azt találgattuk, hogy a ház előtti padot mennyire fogja betemetni.

Szeretném, ha ez a hétvége minél tisztább maradhatna, hátha holnap is lesz fehérség. Kicsit még a télben vagyok, Tolkientől a Karácsonyi leveleket olvasom. Imádom, pont erre van szüksége most a lelkemnek. Talán ez a legszebb könyv, amit valaha is a kezembe tartottam.

Szép hétvégét mindenkinek, engem vár egy csodás kis világ a könyvben. ♥

Tolkien- Karácsonyi levelek
/3 hozzászólás/by
,

Emlékkönyv

Minap eszembe jutott egy idézet Vajda Jánostól, amit még kislánykoromban drága nagymamám írt az emlékkönyvembe:

“Ne add magad egy világért, s többet érsz, mint egy világ.”

Tízévesen ezt nem igazán értettem, s nem is foglalkoztam vele különösebben. Lényeg az volt, hogy a mama is írt az emlékkönyvembe.
Sajnos már egyik emlékkönyvem sincs meg a kettőből. Volt egy időszak az életemben, mikor mindent megsemmisítettem, ami a múltamra emlékeztet. Amúgy nem bántam meg.

Nem tudom, most van e valami ehhez hasonló divat, nekem akkor nagyon bejött. Egymás között cserélgettük őket, s izgatottan vártuk, ki mit örökít meg benne. Született bele pár csodás rajz is a rajztehetségek ceruzájából.
Még tanároknak is odaadtuk. Emlékszem, általánosban a töritanár amolyan fura figura volt. Az óráink abból álltak, hogy a könyvben lévő anyagot felolvastatta velünk. Emlékszem, mikor átadtam neki az emlékkönyvemet, hogy szeretném, ha írna bele és ugyanazzal a lendülettel már fordultam is volna meg, mikor mondta, hogy várjak, mindjárt visszaadja. Határozott mozdulattal ezt írta bele:

“Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Antigoné

Akkor láttam őt először és utoljára elmosolyodni. Sokszor leragadtam ebben az emlékképben, meglepett, hogy pont ő írta ezt. Talán ekkor kezdtem megérteni, hogy az ember sokkal több annál, mint amit a külvilág lát belőle. Nekem megmutatta a fehér lapokon, egyszerűen, lazán, mindenféle cicomázás nélkül papírra vetette másodpercek alatt… hogy ő is egy érző ember. EMBER.

Valójában ez a két bejegyzés a számomra igazi emlék, és nem kell fizikailag is kézzel foghatónak lennie, mert ami számít, az nem leírva van.
Én még abban a korszakban éltem elég sokáig, mikor nem volt ilyen egyszerű fényképeket készíteni, és megosztani másokkal, mint manapság. Nem mondom, hogy régen jobb volt. Más volt. Rengeteg emlék van ettől függetlenül, jobbára pozitív érzések, amiknek egykor volt jelentőségük számomra, vagy csak idővel lettek. Remélem, hogy a mostani fiataloknak is lesz majd olyan saját emlékük, amiket nem a Facebook kínál fel.

Emlékkönyv
/2 hozzászólás/by
,

Ébredés

Ez a hét számomra a megvilágosodás hete volt. Megmutatta, merre is menjek tovább, és hogy igenis van vesztenivalóm nekem is. A mérgező emberekkel pedig nem foglalkozni. Csak remélni merem, míg eddig eljutottam, nem csináltam helyrehozhatatlan kárt.

Voltak jelek, amikre figyelnem kellett volna, de megint átsiklottam felettük, bár azzal tisztában voltam már az elmúlt hetekben, hogy ez így nem mehet tovább.
Annyira próbáltam siettetni az időt, a feladataimra és a jövőre koncentrálva, hogy legyek már túl ezen az időszakon, hogy nem figyeltem az emberi dolgokra. Elvesztettem a kreativitásomat, és az életbe vetett hitemet. Úgy gondoltam, semmi értelme nincs már, amiért küzdök, mert senkiért nem tartozom felelősséggel. Mit akarok én, a kis „noném” negyvenes senki, aki semmi értékeset nem tud adni senkinek. Elkezdett az agyam pörögni ezeken, mint a centrifuga.

Mondhatni, újjászülettem, és beláttam, hogy mekkora hibát követtem el. Mekkora egoista barom voltam. Köszönöm mindazoknak, akik rádöbbentettek erre, akik hiányolták az írásaimat, akik kedvesen szóltak hozzám, de én nem vettem észre, azoknak, akik próbáltak visszarángatni a jelenbe. A jelenbe, mert megfogalmazni sem tudom, hogy az elmúlt hónapokban milyen idősíkban léteztem.

Azóta másként nézek a világra, nem mondom, hogy nem félek a jövőtől, de nem parázom rajta annyit. Igyekszem a mindennapokban meglátni a jót, valami szívmelengetőt, a lehetőségeket. Nem állítom, hogy most mindent színesebben látok, de látom mindenben a színeket. És nem utolsósorban kezdem elengedni annak a kis szerencsétlen, folyton szorongó és teljesítmény kényszeres gyermeknek a kezét, akiből még maradt bennem. A múltat már nem tudom jobbá tenni, de a jelent igen.

Sok trauma került elém a légüres teremben és azokon is rengeteget agyaltam. Vannak, amiket talán soha nem lehet elfogadni, vagy megérteni, de el kell fogadni. Akkor is, ha igazságtalan. El kell tenni ezeket is a megfelelő helyre és nem szabad hagyni, hogy még ennyi idő után is úgy éljük meg, mintha tegnap történt volna. Talán most minden sérelmemet kipakoltam az asztalra és elfogyasztottam ebédre, ami aztán megülte a gyomromat. Úgy érzem, hogy sok mindentől megszabadultam legalább, és ennyi jó oldala lett ennek az egész folyamatnak, ami eddig a színfalak mögött zajlott…

Megvilágosodás

HARUN BENLİ fotója a Pexels oldaláról

/2 hozzászólás/by
,

Vers

Owe Skoogström: A kezek

(Dabi István fordítása)

Simogatni foglak
két kezemmel
letörlöm fáradtságodat
nyugtalanságodat
letörlöm a félelmed
az álmatlanságodat
letörlöm aggódásod
bizonytalanságod
felemellek a fényhez
és a meleghez
s leengedlek a palástfű
hűsébe.
ölelés
/0 Hozzászólások/by
,

Lelki szeretet

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: Második ének (részlet)

Az ilyen szürke napokon az ember talán még jobban a lelkébe néz. Ma reggel kicsit ott is ragadtam, úgy éreztem, dagonyázni szeretnék benne. Végre fellélegezni a rám nehezedő terhek súlya alól, amiknek nagy részét valószínűleg magam pakoltam rá, hogy megfeleljek egy mesterséges ideának, amit belém neveltek és már rég el kellett volna engednem.

Mindez nem megy ennyire egyszerűen, hiába vagyok tisztában azzal, hogy csak hátráltat az életben, ráadásul a folytonos lelki játszmák sem tesznek jót.
A málhák pakolása szép lassan ivódott belém egy nárcisztikus anya feketebárányaként. Bár már akkor is tisztában voltam azzal, hogy soha nem fogok megfelelni az irreális és random váltakozó elvárásainak, mégis elérte azt, hogy állandó lelkiismeret furdalással és megfelelésvággyal éljem az életemet. Elviseljek abnormális helyzeteket, s teremtsek magam körül, mert csak azt ismertem. Elhittem, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás és megérdemlem a büntetéseket, kritikákat, amit akár a sors vagy mások mértek rám.

Nem panaszkodni akarok, vagy mást hibáztatni, csak azt szeretném leírni, hogy a döntéseink mennyire összetettek tudnak lenni a háttérben és lehet, hogy önmagunkban sem tudatosul, csak esetleg később. Ellenben a hozzá viszonyuló érzéseink mindig tisztán tudatják velünk az igazságot. Érdemes tehát odafigyelni rá, szeretgetni, míg nem késő, míg halljuk. Saját lelkünk van velünk egész életünkben és mindig jót akar nekünk, gondozzuk tehát.

Ha már felismertük belső problémáinkat, kötelességünk felnőttként kezelni azokat. Bár a múltat megváltoztatni nem tudjuk, de a jövőbeni tetteinkre hatással lesz. És soha nem vagyunk egyedül, mert a bennünk élő lélek mindig velünk van, beszél hozzánk és simogat. Csak öleljük át!

Merjünk a tükörbe nézni

Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

/4 hozzászólás/by
,

Engedd el a berögződéseid!

Vannak szép és jó dolgok az életben. Na, meg vicces is… Felrémlett, hogy egy influencer ezért a 2 mondatért mennyi lájkot kapna, ami vicces, mert ugye ezzel nem “mondottam” semmit sem, viszont az irandókám témája.

Honnan is jutott ez most az eszembe? Véget ért egy -az időjárás ellenére is-nagyon szép hétvégém és visszazökkentem a már évtizedek óta kísértő “utálom a vasárnap estéket” hangulatába. Meg kellett volna állítanom az időt, vagy lelassítani, de ilyet nem tudok…
Belepörgettem magamat a szokásos hétköznapokba, amiknek egyenlőre -és még jó ideig-  kézzelfogható eredménye nem lesz. Azt leszámítva, hogy a folyamatos bizonytalanságérzet a jövőt illetően egyre csak növekszik. Én pedig egyre borúsabban és kilátástalanabbnak érzem a kis mikrokozmoszomat mintha egy köpönyege lenne magam köré tekerve, ami csak szorosabb és szorosabb lesz. Ahogy belegondoltam ebbe az egész folyamatba és az aurám kezdett fekete örvénnyé fakulni, megint eszembe jutott, hogy ott vannak a szép és jó dolgok friss élményként. Miért hagyom magamat befolyásolni az egómnak, meg a már rutinból lereagált reakcióknak, berögződéseknek, amik tapasztalhatóan nem vezettek eddig sem sehova. Továbbá, a jól kidolgozott kis terveim is zsákutcába futottak.

Tehát, akkor még egyszer. Nekem és mindenkinek, aki nem érzi toppon magát valami miatt, megemlítem ismét. Vannak jó és szép dolgok is az életben, de ha erőt vesz az ember lányán/ fián az örökös aggódás, azzal csak saját magát és közvetlen környezetét mérgezi.

Jó tanács? Mindenki szűrje le magának, amit akar. Számomra a megoldás, ha türelmesebb leszek, és nem aggódok olyan dolgokon, amik nem rajtam múlnak. Csak ennyi, de ezt is meg kell tanulni.

Engedd el

Kép: Pinterest

 

/7 hozzászólás/by