Friss tartalom az oldalon

Régebben nekem az augusztus a dinnye evést, a lecsót, az iskola közeledtét és a nem megfőlést jelentette. Most pedig egyenesen várom már, hogy vége legyen ennek a nyárnak, a kuka melegnek, mások nyavalygásának, hogy mennyire várják már, hogy elmenjenek 3 hétre szabira. Igaz én soha nem voltam egyszerre ennyit, valahogy engem a “vállalat” nem engdett…

Nekem most a fejemben nosztalgia van. Hiányzik Z. Laci, valahogy mostanában tudatosult bennem, hogy már soha nem fogunk együtt nevetni semmin, mert szinte minden beszélgetésünket úgy zártuk…Nevetéssel… Bár mindketten tisztában voltunk vele, hogy néha csak kínunkban csináltunk poént a dolgokból, az életünkből. De akkor is… Felfogni, hogy már SOHA nem lesz ilyen…Kicsit elveszettnek érzem magamat emiatt. Elvitt magával a sírba belőlem is egy darabot.

Akik tavaly még fontosak voltak az életemben, legalábbis én úgy gondoltam, már nincsenek velem. Vannak új ismerettségek, de azok felszínesek, hiába némelyik erősebb, mélyebb, mint a másik, de akkor is csak jelentéktelenek… Persze attól még jó, hogy vannak, meg jó, hogy van kihez szólni néha…de nem az igazi, és nem is lesz már olyan nekem ebben az életben. Ezt el kell fogadni. Valahol ezt is el kell gyászolni. S ezzel együtt, beletörődni, hogy a fontos dolgok el fognak tűnni az életemből, ahogy szép lassan én is. Nincs meg az egésznek a miértje, csak a hogyanja…
Nekem ez az augusztus, ez a rikító napfény, hőség, ami nem kell már, nem lelkesít. Csak még kapaszkodni az életbe, bár nem tudom, mi okból. A régmúlt emlékek miatt, amik egykor szépek voltak, de mára már csak lehangolók a távolságuk miatt.

Vén emléklámpa vagy egy olyan utcasarkon, ahol szinte senki sem jár

Louis- Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére

Valójában mindegy már nekem, milyen évszak van, csak ne főjek meg a saját levemben. 🙂 Tudjak félbehagyott és új könyveket elolvasni,  jól érezni magamat, s nem keseregni olyanokon, hogy már nem lesz 40 fok és nem égeti ki a retinámat a k**va fény… Mert vannak ilyenek is… 🙂

dinnye
Kép forrása: freepik

Attól tartok, hogy eddig nem jól kezeltem a stresszt az életemben, és túl sokat is stresszeltem, hozzáteszem, hiába. Olyan dolgok miatt is felhúztam magamat, amikre nincs is hatásom, vagy csak éppen beleálltam olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna. Megpróbálom ezeket a jövőben minimálisra csökkenteni, mert már belátom, hogy túlzásba vittem. Nem lehet mindig mindent úgy csinálni, hogy az mindenkinek (nekem is) megfeleljen.

Azt hiszem, a túlagyalás az első dolog, amit jobb lesz, ha mellőzök. Semmi értelme az egésznek, csak magamat hergelem, ráadásul időigényes olyan dolgokkal foglalkozni, amik értelmetlenek. Valójában ez is egy megfelelési kényszer, hogy jól csináljak mindent, mert gondolatban végigjátszok egy lehetséges forgatókönyvet, ami lehet, hogy az első gondolatnál már elbukik. Hoppsz, tényleg semmi értelme. 🙂

A másik értelmetlen dolog, olyan helyzeteken aggódni, amire nincs is hatásom, tőlem függetlenül vagy megtörténnek vagy nem. Általában mások döntései ezek, szűkebb vagy tágabb környezetünkben. Az ilyenekkel foglalkozni sem kellene, nemhogy aggódni rajta. 🙂

A sorban a harmadik, a mit szólnak mások… Néhány dologra eddig is azt mondtam, hogy nem érdekel mások véleménye, de bővíteni kellene ezt a sort. Semmi nem érdemel annyi energiát. Mit számít most xy véleménye, ha 1 év múlva emlékezni sem fog rá. Sokszor mi magunk képzelünk a dolgokba olyanokat, amik nincsenek is ott. Lehet, hogy épp akire tekintettel akarunk lenni bizonyos döntés meghozatalában, nem is érdekli az illetőt a mit döntünk, teljesen hidegen hagyja. Még egy felesleges aggódási pont.

Ha az előzőeket figyelmen kívül hagyjuk, felszabadul egy csomó energia és bőven ráérünk a saját dolgainkat szponzorálni. 🙂 Arra összpontosítani, hogy a saját boldogságunknak mi az, ami jót tesz. Nemcsak a stressztől szabadulhatunk így meg, hanem saját magunkkal is jót tehetünk. 🙂 Milyen egyszerűen hangzik, de megvalósítani mégsem annyira egyszerű. Sok belénk rögzült felesleges aggodalom. Mennyivel könnyebb lenne nélküle! Próbáljuk meg! 🙂

Kiesett a kezemből a távirányító, s újraindult a program. Bár a műsor nagyjából ugyanaz, de valahogy más filmek peregnek. Kellet az a kikapcs, hogy észhez térítsen.
Ha nem teszünk magunk a kikapcsolódásrunkról, az egészségünk majd tesz. Ha szerencsénk van, úgy, hogy csak figyelmeztet. Nem kellene megvárni, mikor már elég volt és túl sok. És ezt csak mi érezhetjük, ne várjunk senkitől se megerősítést.

Most más dolgom sincs, mint új dolgokat találni, s tovább boncolgatni, mi miért romlott el ennyire. Mennyi az én felelősségem, s mennyi amit csak úgy nekem adtak. Vagy egyszerűen nem foglalkozni az ilyenekkel soha többé a jövőben. 🙂
Tovább kell keresgetni a szép és érdemes dolgokat, melyek örömet okoznak. Lehet, ez lesz a legnehezebb, megtalálni a jót ebben az életben. Viszont a jó hír, hogy nem kell az örökkévalóságig tervezni. Mindenben van valami jó és felszabadító. 🙂

Első lépésként sikerült az alvásban bepótolni a lemaradásomat. Ma sikerült is 12 órát összehoznom, igaz nem egyszerre, de kezdetnek egész jó. 🙂 A másik nagy változás az egész étrendemet érinti, ugyanis sómentes diétát írtak elő. Továbbá hanyagolni a koffein és a dohányzás örömeit.
Szóval nincs chips vacsira, meg ropi, lefekvés előtt cola, meg ilyenek. Viszont nem okoz gondot, hogy reggelire csak egy üres vajas kenyeret egyek, csak az, hogy muszáj valamit ennem a gyógyszerek miatt, de végülis betartható.

A másik leküdzendő dolog számomra a sorozatos idegeskedés minden sz@r miatt. Igazából megmagyarázni sem tudom, miért aggódok annyit, akkor is ha tisztában vagyok vele, hogy semmi értelme sincs. Ennek szinte állíandó kontroll alatt kell állnia a közeljövőben és szép lassan beépíteni a tudatomba, hogy semmi felett sem érdemes. Márcsak azért sem, mert most bebizonyosodott a sok mérgező (irigy) személynek nem volt igaza az egészségemmel kapcsolatban sem. Közük nem volt hozzá, de mindenféle betegséget, allergiát rám akartak dobni. Elég volt egyet tüsszentenem, és már tudni vélték, hogy allergiás vagyok (én is, nemcsak ők). Nos, hát, éltem eddig úgy ahogy éltem, de tökéletes lett a labor leletem is, és egyéb vizsgálatok is. S csokoládét ezután is annyit ehetek, amennyit akarok, ha akarok egyáltalán. 🙂 Még mindig nem sikerült felfognom, hogy miért okoz valakinek örömet más baja, de úgy tűnik ez nem is az én dolgom.

Elöttünk a nyár, a szabadság! Élvezzük ki a napfényes napokat, az esőt, a fagyit, a csöves kukoricát és a megérdemelt pihenést! Kellemes nyári napokat kívánok! 🙂

A fenti mondat Nietzsche tollából származik, amit az Im-igyen szóla Zarathustra című könyvében írt. Ezek a szavak már az olvasásától velem vannak, mert többször is elkísért az életemben. Már megint igaza van Nietzschenek. 🙂
Annyira benne van minden ebben az egyetlen mondatban, mert valóban nehéz az emberekkel élni. De miért is kell hallgatni? Lássuk csak…

Vannak azok az emberek, akiknek nem érdemes semmit sem mondani, mert minden amit mondasz, felhasználható ellened. A nárcisztikusok pedig fel is fogják használni. Miután ezt már jól megtanultam, az élet megint okítani akart, csak akkor még nem sejtettem ezt…

Hallgatni kell akkor is, ha nem értik az emberek az iróniát. A saját gondolataikat, érzéseiket a te szádba adják, pedig eszedben sem volt ilyet mondani, de gondolni sem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha már ezredszer nyomják beléd, hogy neked most rossz, és mosolyogj, az már kivágja nálam a biztosítékot. Nálam hozzá tartozik, hogy nem vagyok az a kis mosolygós, de ettől még nem vagyok magam alatt. S nem kérem senkitől azt sem, hogy naponta 4-5 alkalommal szép napot kívánjak. Nekem ez már sok, és a telefomonra küldött gif-eket már meg sem nyitom. Nem, ezekből nem kérek, tartsanak bunkónak.

Egyre kevesebb ember van körülöttem, akihez érdemes szólni. Felszínes kapcsolatok, nevetgélés lényegtelen dolgokon, egymás ugratása. Ezek mind szebbé teszik a napot, igaz. Mégis vannak olyanok, akik egy semminek tűnő mondatodra hiéna módjára csapnak le. Az ilyen szituációkat kerülendő, jópár emberre már bevezettem a nárcikra kötelezendően alkalmazandó “no contact” technikát. Soha nem gondoltam, hogy ezt ki fogom terjeszteni. Munkahelyen pedig nem tudom kerülni az embereket.

Nehéz hallgatni, mert úgy látszik, mi emberek generáljuk a gondolatrendőrséget saját magunknak. Mások jobban tudják, mit miért csinálunk, gondolunk. Talán mindenkinek a saját dolgával kellene foglalkoznia, s ha valakinek örömet akar szerezni, azt elfogadja olyannak, amilyen.

szabadon
Kép: Brooke Cagle- unsplash