A fenti mondat Nietzsche tollából származik, amit az Im-igyen szóla Zarathustra című könyvében írt. Ezek a szavak már az olvasásától velem vannak, mert többször is elkísért az életemben. Már megint igaza van Nietzschenek. 🙂
Annyira benne van minden ebben az egyetlen mondatban, mert valóban nehéz az emberekkel élni. De miért is kell hallgatni? Lássuk csak…
Vannak azok az emberek, akiknek nem érdemes semmit sem mondani, mert minden amit mondasz, felhasználható ellened. A nárcisztikusok pedig fel is fogják használni. Miután ezt már jól megtanultam, az élet megint okítani akart, csak akkor még nem sejtettem ezt…
Hallgatni kell akkor is, ha nem értik az emberek az iróniát. A saját gondolataikat, érzéseiket a te szádba adják, pedig eszedben sem volt ilyet mondani, de gondolni sem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha már ezredszer nyomják beléd, hogy neked most rossz, és mosolyogj, az már kivágja nálam a biztosítékot. Nálam hozzá tartozik, hogy nem vagyok az a kis mosolygós, de ettől még nem vagyok magam alatt. S nem kérem senkitől azt sem, hogy naponta 4-5 alkalommal szép napot kívánjak. Nekem ez már sok, és a telefomonra küldött gif-eket már meg sem nyitom. Nem, ezekből nem kérek, tartsanak bunkónak.
Egyre kevesebb ember van körülöttem, akihez érdemes szólni. Felszínes kapcsolatok, nevetgélés lényegtelen dolgokon, egymás ugratása. Ezek mind szebbé teszik a napot, igaz. Mégis vannak olyanok, akik egy semminek tűnő mondatodra hiéna módjára csapnak le. Az ilyen szituációkat kerülendő, jópár emberre már bevezettem a nárcikra kötelezendően alkalmazandó „no contact” technikát. Soha nem gondoltam, hogy ezt ki fogom terjeszteni. Munkahelyen pedig nem tudom kerülni az embereket.
Nehéz hallgatni, mert úgy látszik, mi emberek generáljuk a gondolatrendőrséget saját magunknak. Mások jobban tudják, mit miért csinálunk, gondolunk. Talán mindenkinek a saját dolgával kellene foglalkoznia, s ha valakinek örömet akar szerezni, azt elfogadja olyannak, amilyen.
Kép: Brooke Cagle- unsplash