Soha többé nem ismerkedem online. Legalábbis nem macskaimádókkal. Nem azért, mert utálnám a macskákat. Sőt, nagyon is szeretem őket. De van egy határ, amit nem szabad átlépni. És azt hiszem, én átléptem.
Minden azzal kezdődött, hogy regisztráltam egy új társkereső oldalra, amely állatbarátoknak szólt. Gondoltam, ez jó ötlet, mert így találhatok valakit, aki megérti a kutyaszeretetemet. A profilomon feltüntettem, hogy kutyatulajdonos vagyok, és hogy keresek egy hasonló beállítottságú partnert.
Egy napon kaptam egy üzenetet egy férfitól, aki Zsigmondnak hívta magát. A képe alapján helyes volt, barna hajú és zöld szemű. A profilján azt írta, hogy macskaimádó, és hogy három cicája van. Nem tűnt túlzásnak, hiszen én is három kutyával élek együtt. Úgy gondoltam, ez nem akadály.
Elkezdtünk beszélgetni, és hamar kiderült, hogy sok közös érdeklődési pontunk van. Mindketten szeretjük a filmeket, a zenét, a természetet és az utazást. Zsigmond vicces és okos volt, és egyre jobban megtetszettünk egymásnak. Úgy döntöttünk, hogy találkozunk élőben is.
Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy kávézóba a belvárosban. Én előbb érkeztem meg a megadott helyre, és vártam rá egy asztalnál. Nemsokára megjelent Zsigmond is. Pont olyan volt, mint a képeken: helyes és mosolygós. Odajött hozzám, és megölelt.
– Szia! – köszönt nekem vidáman.
– Szia! – mondtam én is. – Örülök, hogy látlak.
– Én is örülök! – mondta ő. – Bocsánat, hogy kicsit késtem.
– Semmi baj – mondtam én udvariasan.
– Tudod, a cicáim nem akartak engedni – mondta ő.
Ekkor vettem észre, hogy Zsidmond nem egyedül jött. A táskájából három fej kukucskált ki: három macskafej.
– Ők itt Mici, Pici és Lizi – mutatta be őket a férfi büszkén.
– Szia Mici! Szia Pici! Szia Lizi! – köszöntem nekik kissé zavarban.
– Mindig magammal viszem őket – folytatta – Nem bírom nélkülük.
– Értem – mondtam én próbálva megérteni.
Leültünk az asztalhoz, és rendeltünk két kávét. Zsigmond kivette a macskáit a táskából, és az ölébe vette őket.
– Mesélj magadról! – kérdezte tőlem érdeklődve.
– Hát, én kutyatulajdonos vagyok – kezdtem el mondani.
– Tudom, láttam a profilodon – vágott közbe – De nem baj, én szeretem a kutyákat is. Csak a macskák jobbak.
– Miért? – kérdeztem én kíváncsian.
– Mert a macskák önállóak, intelligensek, elegánsak és hűségesek – sorolta Zsigmond. – A kutyák meg engedelmesek, buták, csapzottak és hűtlenek.
– Nem értek egyet – mondtam én. – A kutyák is önállóak, intelligensek, elegánsak és hűségesek. Csak másképp.
– Ugyan már – legyintett – A kutyák csak azt csinálják, amit a gazdájuk mond nekik. A macskák meg azt csinálják, amit akarnak. Ők a főnökök.
Ekkor az egyik macska, Mici, felugrott az asztalra, és elkezdte nyalogatni a cukortartót.
– Nézd, milyen aranyos! – mosolygott Zsigmond. – Szereti az édeset.
– Nem kéne levenni az asztalról? – kérdeztem én illedelmesen.
– Miért? – nézett rám Zsigmond meglepetten. – Hadd csinálja, amit akar. Ő tudja, mi a jó neki.
Ekkor a másik macska, Pici, leugrott az öléből, és elkezdte vakargatni a szék lábát.
– Nézd, milyen ügyes! – dicsérte Zsigmond. – Erősíti a karmait.
– Nem bánja a tulajdonos? – kérdeztem én aggódva.
– Miért bánná? – válaszolta Zsigmond. – Ez egy macskabarát kávézó. Itt mindenki szereti a macskákat.
Ekkor a harmadik macska, Lizi, felmászott a vállamra, és beleharapott a fülembe.
– Nézd, milyen kedves! – áradozott Zsigmond. – Megszeretett téged.
– Au! – kiáltottam én fájdalmasan. – Le tudnád venni rólam?
– Miért? – kérdezte csodálkozva. – Hadd mutassa ki az érzelmeit. Ő így fejezi ki a szeretetét.
Ekkor már nem bírtam tovább. Felálltam az asztaltól, és elnézést kérve távoztam. Zsigmond utánam kiáltott, hogy mikor találkozunk újra, de én nem fordultam vissza.
Soha többé nem randizok online. Legalábbis nem macskaimádókkal.
Eddig tartott a mesterséges intelligencia által írt bejegyzés. A címet is ő találta ki hozzá. Elérkeztünk ide. Simán megír már helyettünk mindent. Csak annyit módosítottam az egészen, hogy a Zsuzsit átírtam Zsigmondra. Aki olvassa a blogjaimat nyilván érezte, hogy valami sántít. De aki most olvasta először szerintem nem mondja meg, hogy nem én írtam.
Végül döntse el mindenki, hogy merre megyünk, és itt nem az ártatlan blogokra gondolok elsősorban. Nyilván még sokat fog fejlődni, és nem ez a lényeges felhasználási terület. A tudományokban jó szolgálatot tehet, feltéve, ha valaki ellenőrzi a hitelességét.
Megkérdeztem én is, hogy mi a véleménye a blogomról. Természetesen megadtam a linket hozzá. Ekkor írt egy litániát, és szerinte nagyon jó a horgász felszereléseket forgalmazó webshopom. 🙂 Szóltam, neki, hogy az nem az én oldalam. Másodszorra pedig általánosságokat írt, amikbe bele is bukott, mert ott is programozónak vagy dizájnernek jelölt meg. Egyéb nyilvánvaló hibákra pedig fel sem hívta a figyelmemet. Ennyit erről. Kis hazudós. 🙂 De szórakoztatni azt tud. Amúgy elég jó kis történetet kanyarintott. Persze lehetne még színezni, de szándékosan úgy hagytam.
