Bejegyzés

Holnap szilveszter, számolhatjuk vissza a perceket, másodperceket éjfél előtt. Várhatjuk az első csókot, puszit, bár ez nem szokott nagy meglepetést okozni. :)) Mindenkinek megvan a kiszemeltje. Na, de nem is ezért szoktuk várni a visszaszámolást. Persze, amúgy tök jó dolog visszaszámolni. 🙂

Az év számvetését elvégezzük már jóval szilveszter előtt, persze nem mindenki. Igazából nem is olyan fontos és engem sem érdekel most különösebben. Történtek velem 2021-ben örömteli és szomorú dolgok is, illetve olyanok, amik eddig kimaradtak az életemből.

Fogadalmam most is csak annyi lenne, hogy nem fogok megfogadni semmit. 🙂 Vannak dolgok, amiket szeretnék máshogy csinálni, de nincs időhöz kötve és nem lett kőbe vésve. 🙂

Mindenkinek egészségben, jókedvben, boldogságban, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

bűék
kép: Pinterest

Hallod a csendet? A saját csendedet. S most nem arra gondolok, hogy nem szól a tévé vagy a rádió, hanem arra, hogy el tudsz e határolódni és csak magadra figyelni. Hidd el,akkor csend lesz és meghallod saját gondolataidat.

Hiába rohanósak a mindennapok, egyre kevésbé akarsz résztvenni ebben az őrületben. Egyáltalán minek? Hogy mások véleményét hallgasd? Mindent mondj el háromszor, mert elsőre annyira érdektelen a mondandód, hogy csak az illem kérdezteti másokat. Még sorolhatnám az ártatlan és ártó kérdések sorával, amire nap, mint felelned kell. Aztán elgondolkodsz, mi a közöd ehhez az egészhez.

Elárulom, semmi. Hacsak nem arra van szükséged, hogy állandóan másokkal foglalkozzál. Kikérd mindenről mások véleményét, amit egy idő után maguktól is kérdés nélkül meg fognak tenni. Észre sem veszed és ítélkezni fognak helyetted is.
Mások veszik át az irányítást a gondolataid helyett, mellesleg azzal is, hogy már hallod magadban, mit mondanának erre. Aztán meg is fogod kérdezni őket, és örömmel konstatálod magadban, hogy tényleg ezt felelték. S már a saját véleményedet sem ismered, mert már nem is az számít.

Szerintem, hogy elkerüljük mindezt, arra van szükség, hogy legyenek időközönként olyan napok, amiket csendben, önmagunkkal el tudunk tölteni. Mindenféle vélemény nyilvánítási – vagy magyarázkodási- kényszer nélkül.
Van, hogy csak úgy szükségünk van egy kis szünetre, egy kis csendre. Ne várjukmeg az utolsó cseppet is, míg elég nem lesz.

csepp
Kép: pexels.com

Tudom, lerágott csont, hogy 2020 tavasza óta nagyot fordult a világ. A belső világom is. Befolyásolták e a világjárvánnyal összefüggő dolgok, vagy amúgy is így lett volna? Esetleg némileg felgyorsította ez a káosz? Talán mindkettő. Nem is lényeges, de egy kicsit boncolgatom ezt a témát.
Az a helyzet, hogy egyszerre keserít el és egyszerre örülök neki, hogy nemcsak válaszokat, de megoldásokat is kaptam. Nézzük.

A válaszok

A válaszok és a megoldások nem hiszem, hogy szétválaszthatóak lennének. A kettő következméye pedig az lett, hogy a válaszok világosak lettek és ez mintegy hozta magával automatikusan a megoldásaimat.
A saját világomban egyedül élem át a történéseket. Rájöttem, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem számíthatok senkire, nincs meg az életemben az az úgynevezett “biztos pont”. Ez már régóta így van, és előkerült ez már jó egy évtizede. De aztán mintha megtanultam volna ezzel együtt élni. Nem foglalkoztam vele.
Majd felfordult a világ és vele együtt az én életem is. Legmeghatározóbb az volt, hogy elküldtek a munkahelyemről a járványra hivatkozva, bár azt nem bántam, csak a havi fix hiányzott. Ezzel az önbizalmam is lejebb csúszott. Egyszerre álltam szembe a valóságommal, hogy egyedül vagyok és egyrészről örültem, hogy senki nem függ tőlem, másrészről pedig elszomorított. De próbáltam pozitívan felfogni ezt is.
A válaszok mitegy kiszúrták a szemeimet.

A megoldások

Körbekerítettek a válaszok, már nem voltam egyedül. Talán megértettem, hogy az életbemaradáshoz sokkal nagyobb önzőség kell. Azt is felfogtam, hogy az ígéretek egyet jelentenek a nem cselekvéssel. Teljesen mindegy mi okból kifolyólag, de a nem, az nem. Sokáig gyártottam magamban a felesleges együttérzéseket és rájöttem, hogy az összes ilyen helyzetben egyedül én vegetáltam. Az idő pedig ment tovább. (Mindig megy tovább)
Nem volt benem harag, egyedül magamat vetettem meg, hogy miért érdekel engem más sorsa, ha úgyis azt csinál mindenki, amit akar. Legfőképp engem figyelmen kívül hagyva.
Miután tudomásul vettem ezeket, nem is volt már nehéz nemet mondani. Eleinte meglepő volt, hogy egyszerűen megy, de belegondoltam, csak magamat védem meg. A felesleges gyötrődésektől, amiket nekem kellett megoldani.
Ki merem jelenteni, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Ha valahol elfogadnak, akkor így is. Ha pedig nem, akkor nem közös az utunk. Az önbizalmam is nagyobb lett, s nemcsak annak köszönhetően, hogy újra van munkahelyem, hanem nem érzem magamat boldogan csaholó kiskutyának, akit utána figyelmen kívül hagynak.

Nem bánom, hogy fordult a világom

Jobban is érzem magamat lelkileg, s csak remélni tudom, hogy emiatt is jobb ember lehetek. Úgy érzem, jobban megtalálom és nagyobb figyelmet tudok adni azonak, akiknek tényleg szükségük van rám és ők is komolyan vesznek.
Persze nem állítom, hogy minden happy, de több van. A szívem könnyebb lett, s nem bánom azt sem, ha azért, mert egyre kevesebb dolog van benne. Talán a múltam ürül ki belőle, és majd elfér benne az is, amivel megtöltöm. 🙂

Szombat kora délután, a második kávémat kortyolgatom. Legszívesebben aludnék, de azt nem szabad, majd este. Inkább irogatok, mégha értelmetlen is. De minek is van értelme? Ja, a kávénak, annak igen. 🙂 Az finom és meleg, még akkor is, ha simán el tudok aludni utána. 🙂 De, nem most felpörget kicsit.

Szobat reggel

A mai nap nyugodtan indult. Magamtól ébredtem, ami már nagy szó, mert sajnos ez csak hétvégeken valósulhat meg. Mint sokaknak. Volt időm nyigodtan megreggelizni. Szóval leírhatom nyugodtan, hogy kellemesen indult a napom. 🙂 Nem voltam időhöz kötve, kicsit megtámogattam a bőröm és a lelkem fiataságát. S akkor itt el lehet képzelni a standard képet, miszerint zöld arcpakolással és a szemem uborkaszelettel lazítok. 🙂 El lehet képzelni, bár nem így történt. 😉
Előtte még eltüntettem a mosogatni valót és elindítottam a mosogatógépet, hogy úgy érezhessem, nyugodtan lazíthatok.

Szombat délelőtt

Ilyen semmittevésekkel el is ment a délelőtt, de gondolkodni volt időm bőven. Megvolt hozzá minden, a gondolkodni való, a nyugalom és idő. Bár nem jutottam megoldásra, de eléggé bele is ragadtam a múltba. Hagyjuk és azt, ami elmúlt, úgy sem tudok rajta változtatni, esetleg tanulni belőle. Bizonygattam is magamnak, hogy neem, többet ilyet nem szabad tennem. Csak összetöri a szivemet. S ezzel inkább le is zártam az önmarcangolást a 20 éves fiatalosnak látszó babapofimmal. :))) Na, jó nem, de legalább kence illatú. A házikozmetikám előtt gyújtott illatos mécsest is kioltották a gondolatfelhők.

Mivel nem lett odakint olyan jó idő, amit reméltem, ebéd után is maradtam a jó meleg lakásban. Keresgéltem a könyves oldalon, hogy mit rendeljek, mert kaptam egy 2 000 Ft-ot érő kuponkódot és úgy gondolom, azt pont megérdemlem. Alaposan megnézegettem sok könyvet, de érdemben előrébb nem jutottam, bár még van időm jócskán dönteni. Aztán valahogy ide keveredtem. A jelen valóságomba, ami megerősíti a második kávém értelmét és fordítva. Nagyon nem akarok már komoly dolgokról gondolkodni, csak élvezni akarom a hétvége értelmét, ami hajlott koromra való tekintettel már a csendet és a nyugalmat jelenti. :))) Amúgy most ez tényleg jó volt így.

A most

Kezd hatni a kávé, érzem. Vagy csak a zenék gyorultak fel a rádióban. 🙂 Lényegében mindegy is. Az álmaim most pihennek helyettem, én pedig élek a mostban. Majd este, ha elfáradtam, melléjük fekszem.

Mostmár biztos vagyok benne, hogy az őseim nem forró éghajlatról származnak. 🙂 Jól esik a besötétített szoba, mintha itt nagyobb biztonságban lennék. Vagy hűvös éjszaki tájról való vagyok, vagy vámpír. 😀

Kb csak létezem, iszok mindenfélét a paradicsomlétől kezdve a teáig mindent, amit találok. Az emberekből elég volt mára is, de csütörtök lévén kezdek már nyűgös lenni én is. Sokkal jobban érzem magamat egyedül.
Vettem a kínaiban ebédet, hiányzott már a főtt étel, közben pedig megnéztem a mostani kedvenc sorozatom – Mayans M.C.- egy részét. Teljesen kikapcsol, mert merőben más világ, mint ez. Nem vágyódom abba az életbe sem, de merőben eltér az ittenitől, mint ami itt van. Néha elég ennyi is. A filmes világban vonz ez a törvénytelen szabadság, a “nebaszakodj velem, mert következményei lesznek” fíling. Majd a 35-40 perc elteltével visszatérek a saját világomba, a bennem lévő agressziót a képernyőn hagyva.

A tikkasztó hétköznapokat valahogy túl kell élni, ha már másra nem futja a lelki erőből. Lenne mit csinálnom, de most úgy érzem, nem megy. Nem szeretem tologatni a dolgaimat, de van, hogy pihentetni kell őket. Egyenlőre készülnek a pontos tervek a fejemben, amiket priorizálni kell, mert az elkövetkezendő 5 évem már teli van. 😀 Aztán majd meglátjuk mit szólnak hozzá az angyalkáim.

Addig is marad a punnyadós este még mára, egyet kell már csak aludni a várva várt péntekig. Aztán még ébren kibírni 8 órát és jöhet az ereszd el a hajamat hétvége. 😀 Mondjuk ez utóbbi azért nem igaz, de jól hangzik. 😀 Most nem lesz túl népszerű, amit írok, de várom már a nyár végét. 😀 Ez van. 🙂

Kati Rán – SUURIN

Imádom a ködös reggeleket, amilyen ma is volt. Túl hamar szállt fel a köd, de a zúzmara még tartja magát, ahol a napsugarak elől takarásban van. Ilyenkor tisztának tűnik minden, mintha tiszta lappal indíthatnánk ezt a szombat reggelt. Esélyt kaptunk, ma még talán nem rontottunk el semmit.

Még a hírek sem szivárogtak be a tudatomba, még majdnem idilli minden. A nap száz ágra süt és melengeti a deret. A kis varjúm miatt aggódok néha, nem hallom már hetek óta. Reggelente várni szoktam a károgását, mintha engem is köszöntött volna.

Holnapra havat jósolnak, szeretem nézni, ahogy esik, vagy éppen szakad. Nagy csomókban, ahogy Nemes Nagy Ágnes írva. Még január van, időben lenne. Emlékszem gyerekkorom nagy havazásaira, nem is volt kérdés, hogy esik e majd hó. Azt találgattuk, hogy a ház előtti padot mennyire fogja betemetni.

Szeretném, ha ez a hétvége minél tisztább maradhatna, hátha holnap is lesz fehérség. Kicsit még a télben vagyok, Tolkientől a Karácsonyi leveleket olvasom. Imádom, pont erre van szüksége most a lelkemnek. Talán ez a legszebb könyv, amit valaha is a kezembe tartottam.

Szép hétvégét mindenkinek, engem vár egy csodás kis világ a könyvben. ♥

Tolkien- Karácsonyi levelek

Minap eszembe jutott egy idézet Vajda Jánostól, amit még kislánykoromban drága nagymamám írt az emlékkönyvembe:

“Ne add magad egy világért, s többet érsz, mint egy világ.”

Tízévesen ezt nem igazán értettem, s nem is foglalkoztam vele különösebben. Lényeg az volt, hogy a mama is írt az emlékkönyvembe.
Sajnos már egyik emlékkönyvem sincs meg a kettőből. Volt egy időszak az életemben, mikor mindent megsemmisítettem, ami a múltamra emlékeztet. Amúgy nem bántam meg.

Nem tudom, most van e valami ehhez hasonló divat, nekem akkor nagyon bejött. Egymás között cserélgettük őket, s izgatottan vártuk, ki mit örökít meg benne. Született bele pár csodás rajz is a rajztehetségek ceruzájából.
Még tanároknak is odaadtuk. Emlékszem, általánosban a töritanár amolyan fura figura volt. Az óráink abból álltak, hogy a könyvben lévő anyagot felolvastatta velünk. Emlékszem, mikor átadtam neki az emlékkönyvemet, hogy szeretném, ha írna bele és ugyanazzal a lendülettel már fordultam is volna meg, mikor mondta, hogy várjak, mindjárt visszaadja. Határozott mozdulattal ezt írta bele:

“Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Antigoné

Akkor láttam őt először és utoljára elmosolyodni. Sokszor leragadtam ebben az emlékképben, meglepett, hogy pont ő írta ezt. Talán ekkor kezdtem megérteni, hogy az ember sokkal több annál, mint amit a külvilág lát belőle. Nekem megmutatta a fehér lapokon, egyszerűen, lazán, mindenféle cicomázás nélkül papírra vetette másodpercek alatt… hogy ő is egy érző ember. EMBER.

Valójában ez a két bejegyzés a számomra igazi emlék, és nem kell fizikailag is kézzel foghatónak lennie, mert ami számít, az nem leírva van.
Én még abban a korszakban éltem elég sokáig, mikor nem volt ilyen egyszerű fényképeket készíteni, és megosztani másokkal, mint manapság. Nem mondom, hogy régen jobb volt. Más volt. Rengeteg emlék van ettől függetlenül, jobbára pozitív érzések, amiknek egykor volt jelentőségük számomra, vagy csak idővel lettek. Remélem, hogy a mostani fiataloknak is lesz majd olyan saját emlékük, amiket nem a Facebook kínál fel.

Emlékkönyv