Bejegyzés

Régebben nekem az augusztus a dinnye evést, a lecsót, az iskola közeledtét és a nem megfőlést jelentette. Most pedig egyenesen várom már, hogy vége legyen ennek a nyárnak, a kuka melegnek, mások nyavalygásának, hogy mennyire várják már, hogy elmenjenek 3 hétre szabira. Igaz én soha nem voltam egyszerre ennyit, valahogy engem a “vállalat” nem engdett…

Nekem most a fejemben nosztalgia van. Hiányzik Z. Laci, valahogy mostanában tudatosult bennem, hogy már soha nem fogunk együtt nevetni semmin, mert szinte minden beszélgetésünket úgy zártuk…Nevetéssel… Bár mindketten tisztában voltunk vele, hogy néha csak kínunkban csináltunk poént a dolgokból, az életünkből. De akkor is… Felfogni, hogy már SOHA nem lesz ilyen…Kicsit elveszettnek érzem magamat emiatt. Elvitt magával a sírba belőlem is egy darabot.

Akik tavaly még fontosak voltak az életemben, legalábbis én úgy gondoltam, már nincsenek velem. Vannak új ismerettségek, de azok felszínesek, hiába némelyik erősebb, mélyebb, mint a másik, de akkor is csak jelentéktelenek… Persze attól még jó, hogy vannak, meg jó, hogy van kihez szólni néha…de nem az igazi, és nem is lesz már olyan nekem ebben az életben. Ezt el kell fogadni. Valahol ezt is el kell gyászolni. S ezzel együtt, beletörődni, hogy a fontos dolgok el fognak tűnni az életemből, ahogy szép lassan én is. Nincs meg az egésznek a miértje, csak a hogyanja…
Nekem ez az augusztus, ez a rikító napfény, hőség, ami nem kell már, nem lelkesít. Csak még kapaszkodni az életbe, bár nem tudom, mi okból. A régmúlt emlékek miatt, amik egykor szépek voltak, de mára már csak lehangolók a távolságuk miatt.

Vén emléklámpa vagy egy olyan utcasarkon, ahol szinte senki sem jár

Louis- Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére

Valójában mindegy már nekem, milyen évszak van, csak ne főjek meg a saját levemben. 🙂 Tudjak félbehagyott és új könyveket elolvasni,  jól érezni magamat, s nem keseregni olyanokon, hogy már nem lesz 40 fok és nem égeti ki a retinámat a k**va fény… Mert vannak ilyenek is… 🙂

dinnye
Kép forrása: freepik

Kiesett a kezemből a távirányító, s újraindult a program. Bár a műsor nagyjából ugyanaz, de valahogy más filmek peregnek. Kellet az a kikapcs, hogy észhez térítsen.
Ha nem teszünk magunk a kikapcsolódásrunkról, az egészségünk majd tesz. Ha szerencsénk van, úgy, hogy csak figyelmeztet. Nem kellene megvárni, mikor már elég volt és túl sok. És ezt csak mi érezhetjük, ne várjunk senkitől se megerősítést.

Most más dolgom sincs, mint új dolgokat találni, s tovább boncolgatni, mi miért romlott el ennyire. Mennyi az én felelősségem, s mennyi amit csak úgy nekem adtak. Vagy egyszerűen nem foglalkozni az ilyenekkel soha többé a jövőben. 🙂
Tovább kell keresgetni a szép és érdemes dolgokat, melyek örömet okoznak. Lehet, ez lesz a legnehezebb, megtalálni a jót ebben az életben. Viszont a jó hír, hogy nem kell az örökkévalóságig tervezni. Mindenben van valami jó és felszabadító. 🙂

Első lépésként sikerült az alvásban bepótolni a lemaradásomat. Ma sikerült is 12 órát összehoznom, igaz nem egyszerre, de kezdetnek egész jó. 🙂 A másik nagy változás az egész étrendemet érinti, ugyanis sómentes diétát írtak elő. Továbbá hanyagolni a koffein és a dohányzás örömeit.
Szóval nincs chips vacsira, meg ropi, lefekvés előtt cola, meg ilyenek. Viszont nem okoz gondot, hogy reggelire csak egy üres vajas kenyeret egyek, csak az, hogy muszáj valamit ennem a gyógyszerek miatt, de végülis betartható.

A másik leküdzendő dolog számomra a sorozatos idegeskedés minden sz@r miatt. Igazából megmagyarázni sem tudom, miért aggódok annyit, akkor is ha tisztában vagyok vele, hogy semmi értelme sincs. Ennek szinte állíandó kontroll alatt kell állnia a közeljövőben és szép lassan beépíteni a tudatomba, hogy semmi felett sem érdemes. Márcsak azért sem, mert most bebizonyosodott a sok mérgező (irigy) személynek nem volt igaza az egészségemmel kapcsolatban sem. Közük nem volt hozzá, de mindenféle betegséget, allergiát rám akartak dobni. Elég volt egyet tüsszentenem, és már tudni vélték, hogy allergiás vagyok (én is, nemcsak ők). Nos, hát, éltem eddig úgy ahogy éltem, de tökéletes lett a labor leletem is, és egyéb vizsgálatok is. S csokoládét ezután is annyit ehetek, amennyit akarok, ha akarok egyáltalán. 🙂 Még mindig nem sikerült felfognom, hogy miért okoz valakinek örömet más baja, de úgy tűnik ez nem is az én dolgom.

Elöttünk a nyár, a szabadság! Élvezzük ki a napfényes napokat, az esőt, a fagyit, a csöves kukoricát és a megérdemelt pihenést! Kellemes nyári napokat kívánok! 🙂

A fenti mondat Nietzsche tollából származik, amit az Im-igyen szóla Zarathustra című könyvében írt. Ezek a szavak már az olvasásától velem vannak, mert többször is elkísért az életemben. Már megint igaza van Nietzschenek. 🙂
Annyira benne van minden ebben az egyetlen mondatban, mert valóban nehéz az emberekkel élni. De miért is kell hallgatni? Lássuk csak…

Vannak azok az emberek, akiknek nem érdemes semmit sem mondani, mert minden amit mondasz, felhasználható ellened. A nárcisztikusok pedig fel is fogják használni. Miután ezt már jól megtanultam, az élet megint okítani akart, csak akkor még nem sejtettem ezt…

Hallgatni kell akkor is, ha nem értik az emberek az iróniát. A saját gondolataikat, érzéseiket a te szádba adják, pedig eszedben sem volt ilyet mondani, de gondolni sem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha már ezredszer nyomják beléd, hogy neked most rossz, és mosolyogj, az már kivágja nálam a biztosítékot. Nálam hozzá tartozik, hogy nem vagyok az a kis mosolygós, de ettől még nem vagyok magam alatt. S nem kérem senkitől azt sem, hogy naponta 4-5 alkalommal szép napot kívánjak. Nekem ez már sok, és a telefomonra küldött gif-eket már meg sem nyitom. Nem, ezekből nem kérek, tartsanak bunkónak.

Egyre kevesebb ember van körülöttem, akihez érdemes szólni. Felszínes kapcsolatok, nevetgélés lényegtelen dolgokon, egymás ugratása. Ezek mind szebbé teszik a napot, igaz. Mégis vannak olyanok, akik egy semminek tűnő mondatodra hiéna módjára csapnak le. Az ilyen szituációkat kerülendő, jópár emberre már bevezettem a nárcikra kötelezendően alkalmazandó “no contact” technikát. Soha nem gondoltam, hogy ezt ki fogom terjeszteni. Munkahelyen pedig nem tudom kerülni az embereket.

Nehéz hallgatni, mert úgy látszik, mi emberek generáljuk a gondolatrendőrséget saját magunknak. Mások jobban tudják, mit miért csinálunk, gondolunk. Talán mindenkinek a saját dolgával kellene foglalkoznia, s ha valakinek örömet akar szerezni, azt elfogadja olyannak, amilyen.

szabadon
Kép: Brooke Cagle- unsplash

Holnap szilveszter, számolhatjuk vissza a perceket, másodperceket éjfél előtt. Várhatjuk az első csókot, puszit, bár ez nem szokott nagy meglepetést okozni. :)) Mindenkinek megvan a kiszemeltje. Na, de nem is ezért szoktuk várni a visszaszámolást. Persze, amúgy tök jó dolog visszaszámolni. 🙂

Az év számvetését elvégezzük már jóval szilveszter előtt, persze nem mindenki. Igazából nem is olyan fontos és engem sem érdekel most különösebben. Történtek velem 2021-ben örömteli és szomorú dolgok is, illetve olyanok, amik eddig kimaradtak az életemből.

Fogadalmam most is csak annyi lenne, hogy nem fogok megfogadni semmit. 🙂 Vannak dolgok, amiket szeretnék máshogy csinálni, de nincs időhöz kötve és nem lett kőbe vésve. 🙂

Mindenkinek egészségben, jókedvben, boldogságban, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

bűék
kép: Pinterest

Hallod a csendet? A saját csendedet. S most nem arra gondolok, hogy nem szól a tévé vagy a rádió, hanem arra, hogy el tudsz e határolódni és csak magadra figyelni. Hidd el,akkor csend lesz és meghallod saját gondolataidat.

Hiába rohanósak a mindennapok, egyre kevésbé akarsz résztvenni ebben az őrületben. Egyáltalán minek? Hogy mások véleményét hallgasd? Mindent mondj el háromszor, mert elsőre annyira érdektelen a mondandód, hogy csak az illem kérdezteti másokat. Még sorolhatnám az ártatlan és ártó kérdések sorával, amire nap, mint felelned kell. Aztán elgondolkodsz, mi a közöd ehhez az egészhez.

Elárulom, semmi. Hacsak nem arra van szükséged, hogy állandóan másokkal foglalkozzál. Kikérd mindenről mások véleményét, amit egy idő után maguktól is kérdés nélkül meg fognak tenni. Észre sem veszed és ítélkezni fognak helyetted is.
Mások veszik át az irányítást a gondolataid helyett, mellesleg azzal is, hogy már hallod magadban, mit mondanának erre. Aztán meg is fogod kérdezni őket, és örömmel konstatálod magadban, hogy tényleg ezt felelték. S már a saját véleményedet sem ismered, mert már nem is az számít.

Szerintem, hogy elkerüljük mindezt, arra van szükség, hogy legyenek időközönként olyan napok, amiket csendben, önmagunkkal el tudunk tölteni. Mindenféle vélemény nyilvánítási – vagy magyarázkodási- kényszer nélkül.
Van, hogy csak úgy szükségünk van egy kis szünetre, egy kis csendre. Ne várjukmeg az utolsó cseppet is, míg elég nem lesz.

csepp
Kép: pexels.com

Tudom, lerágott csont, hogy 2020 tavasza óta nagyot fordult a világ. A belső világom is. Befolyásolták e a világjárvánnyal összefüggő dolgok, vagy amúgy is így lett volna? Esetleg némileg felgyorsította ez a káosz? Talán mindkettő. Nem is lényeges, de egy kicsit boncolgatom ezt a témát.
Az a helyzet, hogy egyszerre keserít el és egyszerre örülök neki, hogy nemcsak válaszokat, de megoldásokat is kaptam. Nézzük.

A válaszok

A válaszok és a megoldások nem hiszem, hogy szétválaszthatóak lennének. A kettő következméye pedig az lett, hogy a válaszok világosak lettek és ez mintegy hozta magával automatikusan a megoldásaimat.
A saját világomban egyedül élem át a történéseket. Rájöttem, hogy teljesen egyedül vagyok. Nem számíthatok senkire, nincs meg az életemben az az úgynevezett “biztos pont”. Ez már régóta így van, és előkerült ez már jó egy évtizede. De aztán mintha megtanultam volna ezzel együtt élni. Nem foglalkoztam vele.
Majd felfordult a világ és vele együtt az én életem is. Legmeghatározóbb az volt, hogy elküldtek a munkahelyemről a járványra hivatkozva, bár azt nem bántam, csak a havi fix hiányzott. Ezzel az önbizalmam is lejebb csúszott. Egyszerre álltam szembe a valóságommal, hogy egyedül vagyok és egyrészről örültem, hogy senki nem függ tőlem, másrészről pedig elszomorított. De próbáltam pozitívan felfogni ezt is.
A válaszok mitegy kiszúrták a szemeimet.

A megoldások

Körbekerítettek a válaszok, már nem voltam egyedül. Talán megértettem, hogy az életbemaradáshoz sokkal nagyobb önzőség kell. Azt is felfogtam, hogy az ígéretek egyet jelentenek a nem cselekvéssel. Teljesen mindegy mi okból kifolyólag, de a nem, az nem. Sokáig gyártottam magamban a felesleges együttérzéseket és rájöttem, hogy az összes ilyen helyzetben egyedül én vegetáltam. Az idő pedig ment tovább. (Mindig megy tovább)
Nem volt benem harag, egyedül magamat vetettem meg, hogy miért érdekel engem más sorsa, ha úgyis azt csinál mindenki, amit akar. Legfőképp engem figyelmen kívül hagyva.
Miután tudomásul vettem ezeket, nem is volt már nehéz nemet mondani. Eleinte meglepő volt, hogy egyszerűen megy, de belegondoltam, csak magamat védem meg. A felesleges gyötrődésektől, amiket nekem kellett megoldani.
Ki merem jelenteni, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Ha valahol elfogadnak, akkor így is. Ha pedig nem, akkor nem közös az utunk. Az önbizalmam is nagyobb lett, s nemcsak annak köszönhetően, hogy újra van munkahelyem, hanem nem érzem magamat boldogan csaholó kiskutyának, akit utána figyelmen kívül hagynak.

Nem bánom, hogy fordult a világom

Jobban is érzem magamat lelkileg, s csak remélni tudom, hogy emiatt is jobb ember lehetek. Úgy érzem, jobban megtalálom és nagyobb figyelmet tudok adni azonak, akiknek tényleg szükségük van rám és ők is komolyan vesznek.
Persze nem állítom, hogy minden happy, de több van. A szívem könnyebb lett, s nem bánom azt sem, ha azért, mert egyre kevesebb dolog van benne. Talán a múltam ürül ki belőle, és majd elfér benne az is, amivel megtöltöm. 🙂

Szombat kora délután, a második kávémat kortyolgatom. Legszívesebben aludnék, de azt nem szabad, majd este. Inkább irogatok, mégha értelmetlen is. De minek is van értelme? Ja, a kávénak, annak igen. 🙂 Az finom és meleg, még akkor is, ha simán el tudok aludni utána. 🙂 De, nem most felpörget kicsit.

Szobat reggel

A mai nap nyugodtan indult. Magamtól ébredtem, ami már nagy szó, mert sajnos ez csak hétvégeken valósulhat meg. Mint sokaknak. Volt időm nyigodtan megreggelizni. Szóval leírhatom nyugodtan, hogy kellemesen indult a napom. 🙂 Nem voltam időhöz kötve, kicsit megtámogattam a bőröm és a lelkem fiataságát. S akkor itt el lehet képzelni a standard képet, miszerint zöld arcpakolással és a szemem uborkaszelettel lazítok. 🙂 El lehet képzelni, bár nem így történt. 😉
Előtte még eltüntettem a mosogatni valót és elindítottam a mosogatógépet, hogy úgy érezhessem, nyugodtan lazíthatok.

Szombat délelőtt

Ilyen semmittevésekkel el is ment a délelőtt, de gondolkodni volt időm bőven. Megvolt hozzá minden, a gondolkodni való, a nyugalom és idő. Bár nem jutottam megoldásra, de eléggé bele is ragadtam a múltba. Hagyjuk és azt, ami elmúlt, úgy sem tudok rajta változtatni, esetleg tanulni belőle. Bizonygattam is magamnak, hogy neem, többet ilyet nem szabad tennem. Csak összetöri a szivemet. S ezzel inkább le is zártam az önmarcangolást a 20 éves fiatalosnak látszó babapofimmal. :))) Na, jó nem, de legalább kence illatú. A házikozmetikám előtt gyújtott illatos mécsest is kioltották a gondolatfelhők.

Mivel nem lett odakint olyan jó idő, amit reméltem, ebéd után is maradtam a jó meleg lakásban. Keresgéltem a könyves oldalon, hogy mit rendeljek, mert kaptam egy 2 000 Ft-ot érő kuponkódot és úgy gondolom, azt pont megérdemlem. Alaposan megnézegettem sok könyvet, de érdemben előrébb nem jutottam, bár még van időm jócskán dönteni. Aztán valahogy ide keveredtem. A jelen valóságomba, ami megerősíti a második kávém értelmét és fordítva. Nagyon nem akarok már komoly dolgokról gondolkodni, csak élvezni akarom a hétvége értelmét, ami hajlott koromra való tekintettel már a csendet és a nyugalmat jelenti. :))) Amúgy most ez tényleg jó volt így.

A most

Kezd hatni a kávé, érzem. Vagy csak a zenék gyorultak fel a rádióban. 🙂 Lényegében mindegy is. Az álmaim most pihennek helyettem, én pedig élek a mostban. Majd este, ha elfáradtam, melléjük fekszem.